Vadász- és Versenylap 8. évfolyam, 1864

1864-12-20 / 35. szám

567 barna állat volt, izma erőt és megtörhetlcnséget tanúsított; nagy szeme villámokat szórt, midőn végig jártatá a nézőkön, kik alakja s idomai tökéletességét csodálák. De alighogy a medve szimatát vette, hosszan bőgött, szeme megfutott vérrel s többé egy perczig sem vette le ellenéről, kivel lehet, valamikor már összecsapott. Mig a californiak, még mind lovon, csak nagy bajjal helyben tarthatták a szarvára font lasso segélyével: az alatt a ranchero hátulsó jobb lábára egy hosszú lassót csavart, mellynek másik végét rögtön utána a medve bal előlábára tekerte. Végre pedig lassan-lassan s folyvást nyeregben, megszabaditá a medvét is kötelékeitől, melyekkel a fatörzshöz volt csatolva. Ez alatt különös jelenségnek valánk tanúi; a két állat, mintha csak előre sejtette volna a veszélyt, mellyel mindegyiköknek meg kellend küzdeni, végkép közönyösnek mutatkozott a körülte mozgó emberek iránt; azt lehetne mondani, összpontositák teljes dühöket azon perezre, mellyben szabadságukban leend, hogy egyik a másikra rohanjon. Végre az utolsó kötelékeket is megoldták a lovasok és nagy ügyesen félrevonultak. Mihelyt a medve s bika szabadnak érezték magukat, s mozdulhattak, nemhogy hasztalan kísérleteket tettek volna a megszabadulásra, hanem büszkén megfordúlva szemközt álltak. Szügyébe vágta fejét a bika, szarvát ellenének szegzé, elölábával a földet tiporta s mélyen és rekedten, de hosszan bömbölt. Á medve hátuljára ereszkedett s nagy fejét jobbra balra himbálta; apró szemo tüzes parázsként szikrázott, s felhúzott orrbőre alatt láthatók voltak a hosszú és erős fogak, mellyek állkapczáját fegyverezték. Néhány másodperczig illy szemlélő állásban maradtak; de világos volt, hogy majd a bika kezdi a támadást. Tagjai remegtek, izmai úgyszólván önkénytelenül , rángatóztak, farkával az oldalát verdeste s tág orrlyukán gözfcllegként tolult ki a forró pára. Külsején, melly közönségesen csak nyers erőt mutat, kimondhatatlan düh tükröződött vissza. Egyszerre vad ordítás hallatszott, a bika nagyot szökött, a medve ellen irányzott lökése azt földre terité s szarvai a medve bö bundájába fúródtak. Midőn visszarántá, egyikükön a medve belei csüggtek, mellyet első rohamra kizsigerelt. Minden oldalról hatalmas tetszés nyilatkozatok hangzottak. Azalatt a medve fölemelkedett s mig a bika fejét megrázta, megszabadulandó a foszlányoktól, melyek nézését gátolák, viszont a medve kapta meg egyik szarvát, a bikát térdére, orrát meg a homokba nyomta. Csupán egyik tenyerével ellensúlyozta a lenyomott ellenség minden erőlködését, mi alatt a másiknak körmével felhasitá a bika tokáját s egy rántással végig szakitá torkát fejétől a sziigyéig. Még egyszer fölemelé a medve, vérrel ázott, húsfoszlányokkal borított szörnyű talpát, de ez erőtlenül visszahanyatlott. A bika ezalatt megszabadulván a kapocstól, melly fejét a földhöz szegzé, fölemelé azt s újra neki dulakodott ellenének; de erőlködése hasztalan volt, lerogyottan ott maradt a vonagló medve mellett.