Vadász- és Versenylap 8. évfolyam, 1864

1864-12-20 / 35. szám

565 András e szavával kifakadásra birta azon csodás meglepetést, mellyet mint az események szemtanúja éreztem s így nagyítás nélkül elmondhatám neki a mit jelenleg is gondoltam: hogy t. i. azon a látványon kivül, mellyet a czethal fogása nyilt tengeren nyújt, nincs a világon ahhoz fogható, mellyet a medve lassóval fogatása szerez. S az ember valóban mindkét esetben csak nagyon alárendelt értékű fegyverekkel rendelkezhetvén, a szerencsés esélyt nagyobbára csupán ügyességének, rendületlenségének, értelmességének s hideg vérének köszönheti. Hogyha ellenben olly eszközök segélyével győzelmeskedik, mellyek mint a villám sújtanak, az eredmény legnagyobb érdeme föltalálójukat illeti; s mi marad akkor annak a ki használja ? Legalább a mit most leírtam, mindig éreztem, főkép párducz, hiúz, vagy medve halálhörgése közben; mindannyiszor hálás pillantást vetettem jó lőfegyveremre. S utóvégre is, vegyük el a nagy vadra menő lővadásztól a felkeresés fárasztó unalmasságát, ama hosszú, álmatlanság miatt keserves éjszakákat, a nélkülözéseket, mellyek a magányban töltött élettel járnak; vegyük el a lehető veszélyes meglepetéseket, vagy azon esetet, ha döntö pillanatban a fegyver csütörtököt mond, melly válságos esélyeknek csak ritka természetűek birnak szeme közé nézni: és nagy részök, meg vagyok róla győződve, közönséges szárnyas vadra fog inkább vadászni. Hagyjuk el különben az állást, mellyben vad péonok, mestizzek és indiánok nem tudom hol termett tömege tolong, kiabál, ordít, tombol és tánczol a medve körül, melly mint kinoszlophoz fíizött hadvezér, van törzséhez kötve és térjünk a ranchóba. Itt komolyan vitatnak egy fontos kérdést; a ranchero és társai ugyanis arról tanakodnak, melly bika legyen kiszemelve a viadalra s mellytől várhatni a legerélyesebb ellenállást. A vélemények sokáig szétágaztak; végre is egy, gazdánk birtokában levő 7—8 éves bikában öszpontosultak, mellyröl állíták, hogy tiz mértföldnyi körületben ez a legerősebb s legvadabb; rögtön ki is adatott a rendelet három-négy péonnak, menjenek azonnal, megtudni: hajnalhasadtakor merre tartsanak a rancherók, lassóval megkeríteni a bikát, hogy a küzdtérre hozhassák. De most mit tegyünk, hogy az éj még hátra levő két-három óráját eltöltsük. A californiaiak és András barátom jó példával elöljártak, mellyet magam is követtem. Helyet foglaltak ugyanis egy asztal körül, mellyen csak két tál szerepelt, az egyiken a tortillák egész gúlája magaslott; a másodikban, melly akkora volt, hogy egész század gránátosnak reggelit szolgáltasson, nem vettem észre egyebet csak valami barna mártásfélét, mellynek fölszinén számos czitromszelet úszkált; valószínű ugyan, hogy egyebet is tartalmaz; de mi módon győződjünk meg róla ? az egész asztalon se kanál se villa nem volt. Vártam tehát, hogy a nálamnál jártasabb vendégek, majd csak mutatnak útat módot, mellyet követhetek. Nem is csalódtam, senor Martinez ugyanis a folyadékba mártá hosszú kését s kissé kotorázva benne, két rányársalt galambbal húzta ki. Képzelhetni az edény nagyságát, ha mondom, hogy harminczöt vadgalamb volt benne, mellyek közül egy se látszott ki a fölszinre. Mindegyik sorban mártogatott s én is úgy tettem mint a többi; azon különbséggel csupán, hogy nekem csak kataloniai késem lévén, melly amazoknak karhosszú pengéje helyett alig tizhüvelyknyi volt, turkálás közben markom nagy részét is bemártottam; de e csekélységgel rajtam ki•