Vadász- és Versenylap 8. évfolyam, 1864

1864-11-30 / 33. szám

A meggondolatlan lövés. Nem czélom Landsecr művészete fölött dicsbeszédet tartani, feltettem azonban magamban, hogy t. olvasóim türelmére számítva elmondom, mi benyomást tett rám Landseer-nek e lapokhoz csatolt képe. E rajz olly egyszerű és mégis szép, olly alapos tárgy- és szakismerettel készült, a legkissebb részletet a természethez híven tükrözi vissza s mégis nem puszta másolat. Valóban nem tudtam, a gondolatot vagy a remek kivitelt csodáljam-e? Tisztán állt előttem: Landseer nemcsak művész, de sportsman is, a szónak valódi értelmében, s azcrt volt képes nagy hatást idézni elő, bár igen mindennapi eshetőséget ábrázolt. De a műkedvelő nem élvezhette sokáig az e kép szemlélete folytán keletkezett kellemes benyomást, mert a vadász, vagy inkább a vadkedvelö szánalomérzete mindinkább felülkerekedett. Sajnáltam az anyátlan, magát táplálni meg meg nem tanult kis állatot, boszankodtam a könnyelmű vadászon, ki szándékosan, vagy meggondolattanúl lőtt, és éhhalálnak tette ki az árvát. Ez érzelem benyomása alatt, nem tudom miként, de képzelődésem más meg más csoporttal népesítette be az előttem álló képet. Szeretett hazámnak sik rónáját, ős erdeit s egekig nyúló bérczeit lakta kis és nagy vad, ugyanazon rosz szellemnek, Landseer vadászának s meggondolatlan lövésének volt kitéve lelki szemeim előtt. Láttam a szárnyas orvok károgó csoportja mint vette körül a velők mitsem törődő vadászt; ki kettős csövéből, biztos lövéssel szegte röptét két, a földszínéről alig felrepkedö fogolynak, mig lábai alatt szegény fogolyfiak siralmas sipegése, azok bizonyos halálát hirdette. — Szegény párák! Láttam délezeg lovon, úri lovast; öt agárkölyök a csomók közt már négy hasas nyúllal küzdött meg diadalmasan. Hány veszett el e négyben ? nem tudom. Láttam e képen azt is, mint kopózott a hegyekben , mint lőtte le az őzesapat vezérét s mint rohantak sebes kutyái, ós mint fogták el az öz sutát, mellynek nem volt ugyan még