Vadász- és Versenylap 8. évfolyam, 1864

1864-10-10 / 28. szám

451 mú túzok lakja közép Afrika dombos, berkes és begyes vidékeit, s ha ezen hö éghajlat alatt vizsláink megbírnának élni, tömegesen lehetne belölök lőni. Azonban cserkészve, vagy hajtóval is lehet eleget ejteni, s kevés fáradsággal naponkint kellemes sülttel láthatja el magát az útas. A gyöngytyúk és a frankolin elárulja tartózkodási helyét folytonos pityegésével s kevésbé is rebbenő, mint a többi Tetrao-faj. Tartós szárazság esetén, elvonúlnak rendes tartózkodási helyeikről, s nedvesebb tájakat keresnek fel. Mint már megjegyzém —• mond a herczeg iró — mindezen vadászatokhoz idö, sok idő kívántatik, s az afrikai nagy continens lakója ép olly kevéssé kedveli a vadászatot mint az arab, kivévén a struczhajtást, melyet az arabok leginkább kedvelnek. Azon népségeket, mellyekkel vándorlásaink közben találkozánk, legkevesebbé sem érdeklé semmi, mi a sportsmant örömre szokta ragadni; roszúl vannak általán fegyverekkel is ellátva, leginkább nyársuk és puskájuk van, de az állatok czélszerü üldözéséről és vadászatáról legkevesebb helyes fogalmuk sincsen. Se tőrökkel, se csapdákkal vagy illyesekhez hasonló vadfogási műszerekkel nem ismerősek. Mindennemű ragadozó állattól módnélkiil félnek és rettegnek elannyira, hogy kiirtásukra, vagy elüzésükre alkalmas intézkedésekről legkevésbé sem gondoskodnak. Az amerikai vademberekkel ellenkezőleg, figyelmetlenek s tájékozatlanok mindazon állatfajok minősége és mennyisége iránt, melyeknek üldözése es kiirtása az amerikai benszülöttek első dolga szokott lenni, miből azután az következik, hogy az európai utasvadász teljesen magára van hagyva s kevés segélyre vagy jó tanácsra számithat. Kivételt képeznek mindazonáltal azon néhányak, kik a benszülöttek közül elefántvadászattal foglalkoznak , és kiket ezen foglalatosságuk miatt családi törzseik tiszteletben tartanak ; ezek azután kezére járnak az idegennek, lőport és fegyvert iparkodnak szerezni tőle, de nem mindenütt találhatók s legkevésbé tudhatni ki mindenkori tartózkodásuk helyét. Ezeket előre bocsátva a herczegiró, hozzá fog első vadászkirándulásának leírásához. Föltettük magunkban, — irja, — hogy éjszaknyugati irányban haladunk s az egész vidéket Schakat-Guaih-ig átkutatjuk. E végre az egész társaság egy nagy csatárlánczba oszlott fel, mely egy jó angol mértföldnyi területet ellepett és általfogott. Előttünk pár mértföldnyi távolban feküdt egy magánálló halom, mellynek neve Koromba , ezt kelle a csatárlánczba feloszlott vadásztársaknak szemelőtt tartani, hogy egyenlő irányban haladjunk. Jobbra tőlünk egész a Verestengerig terült egy valódi sivatag, mig balra fokozatosan emelkedő hegyek fekvének, melyek a távoli láthatáron Hamasen kéklő hegyeivel szegélyezvék s köztök világosan kitűnik a 8000 láb magas Gurumba. Csakhamar puskaropogás hallatszott az egész vonalon. Gyönyörű látvány volt; itt egy csapat antilope; ott megriadott zergék falkája; amott egész láncza a frankolin foglyoknak; minden oldalról vadászok és lovasok rontottak előre sziklák és bokrok közül. Óriás sasok rebbentek fel a szokatlan zajra s puskaropogásra; ismét nem kis csapatja az úgynevezett abissiniai veréb-galambnak, itt ott egy hosszú fülü nyúl illant át a vadászok rendén. *