Vadász- és Versenylap 8. évfolyam, 1864

1864-09-10 / 25. szám

gyerekek, kiknek keresetük a hívókkal való fürjfogás. De nem is csoda, hogy itt a vadorzásnak e neme olly nagyon gyakorolta tik, nem levén a pitypalaty-dühnek nagyobb publikuma e világon mint a szegedi, melly közt sok be nem éri egy fürjjel, hanem ötöt, hatot zár el külön kaliczkákban eresze alá, nem tudom mi czélból, ha csak azért nem, hogy igy tűrhetőbbé tegye nekik a fogságot, meg levén irva, bogy „Solatium est miseris socios habuisse malorum", vagy Tiedge szerint „Solatilte Freude ist doppelte Freude, getheilter Schmerz ist halber Schmerz." b) Második tiszántúli vadásztér a Szegedhez 7/

4 órányira esö Marostő, vagy is a Marosnak Deszk-től Szegedig a Tiszába szakadásaig elnyúló, felváltva fél és 3/

4 mfldnyi széles, két mföld hosszú ártere, mellynek széleit a jobb és balparti szabályozási töltések képezik. Ezen ártér foltonkint szántatik, de leginkább füzes, cserjés és roppant bujaságban tenyésző náderdőkkel van borítva. Itt a vadászat a Marosnak rendesen april havában jövö s a töltések lábáig sőt középéig is föl ható áradásával kezdődik, —nagy áradások után természetesen csak csónakból, egyébkor az egyes szigetek szélein lőhetni vizi szárnyasokat. Főérdekét nyeri a vadászat akkor, midőn már a nád a vizböl kiverődőtt és sürüdni kezd, mert akkor a kacsa bevár, s mint itt szokták mondani: közelről ugrik. A lohozás ideje alatt természetesen pihen a vadász, mig augustus hava ismét ki nem szóllítja. Ekkor már csak kubik gödrökben s egyes marostői fenekekben van viz, de épen azért ide huz a kacsa, és kivált a közönséges sárszalonka, melly leginkább az iszap-sarat kedveli. Ekkor kezdődik a les vadászat sárszalonkákra is, és ezeket nappal ép ugy lőhetni lesből mint este, mert ez a legnyugtalanabb vad, melly minduntalan változtatja tanyáját. Az esti lesen pedig leginkább kacsa ejthető ; de lőhetni, ha ugy tetszik többféle gémet, bakcsót, batlát, kárakatonát, s lehetett ezelőtt lekapni elég kócsagot, mellynek a Tisza balpartján levő roppant rétek kedvencz tanyái voltak annyira hogy a ki tavasszal járásukat megjegyezte, az huzásuk közben lesből többet is ejthetett el. Igy egyik ismerősöm egy tavasszal a Maros balpartján csupán kócsagot lesve (egyébre nem volt szabad puskázni) annyit lőtt, hogy kócsagtollakért Kostyáltól 90 pengő forintot kapott. Megjegyzem, bogy a kócsagnak két faját ismerjük, a nagyot és a kicsit. A kicsinek is van kalpaghoz való tolla, de mint a madár, ugy ez is kisebb és gyérebb. Egyébkint mindkettő csak juniusig birja Európában ezen éket, s ugy látszik ősz utáni téli melegebb tanyáin szerzi. Most e királyi vadnak nyoma sincs többé Szeged vidékén, mert a betyárbandáknak, mert mindkettő tanyája menhelye a nagy rét volt, mit a tiszaszabályozás kiszárított, az ember pedig felszántott, a kócsag pedig mind a kettőt egyiránt kerüli. Egy rokona maradt csak a kócsagnak vidékünkön, mellynek a kócsagénál kevésbé szép, de a daruénál szebb és változatosabb tollaival ékesíthetjük fel vadászkalapjainkat, s ez a hamvas-fehér vagyis királygém, mellynek mellhúsa is jó. Azonban a király gém sem látogat el sürün mihozzánk, csak olly években mint a jelen, és cselvetéssel összekötött szerencse kell hozzá, hogy ezen kócsagvadsággal biró, talán tollát féltő, nagy, messzelátó és éles hallású madarat puskahegyére kaphassuk. Egyet birtam az idén junius elején lőni, s a Muzeumnak szántam volna, ha nagy göbecscsel és irgalmatlanul lövő gyútü-puskámmal (Zündnadelgewehr) annyira össze nem törtem volna, hogy alsó része csaknem darabokra volt törve, pedig 45 lépésnyiről lőttem 25*