Vadász- és Versenylap 8. évfolyam, 1864

1864-08-10 / 22. szám

360_ s a legállhatatosabb kutyát is kifárasztják. Mind a mellett türelmemnek s kedvencz vizslám tulajdonainak segélyével sikerült egyszer-másszor egy pár pompás fiatal madarat leterítenem, mely a vadásztáska valódi éke s az asztalnak nem kevésbbé gyönyörűsége. A ki ösmeri kutyája módját, mozdulataiból menten megérti, hogy fajdtyúkot nyomoz: pillanatra megáll, egész teste izgatottan remeg, aztán gyorsan halad előre de nagy óvatosan rakosgatva lábát, nyilván hogy a legkisebb neszre se szolgáltasson alkalmat. Mintegy 40—50 lépésnyire újra megáll: az előtte futott madarak most felröpülnek, vagy — mi szokottabb — jobban bízván lábokban mint szárnyokban, ismét odább állnak, s nyomukban a szorongó kutya s a még szorongóbb vadász. Ily módon gyakran üldöztem erös ügetve egy falkát több perczig; mindenik ujabb megállapodás fokozza a reményt s izgatottságot, míg végre — tíz eset közül kilenczben — a madarak nagy surrogással kiröpülnek a lőtávolból. Izzadva, elfuladva, csalódva megfogadod, hogy sohase vesztegeted többé idődet, nem rontod kutyádat egy fajdtyúk miatt —• nem szükség mondani, hogy e fogadást az első kínálkozó alkalommal meg is szeged. Olykor a csapodár istennő rámosolyg a vadászra, s megtörtént, hogy anyja vezérletétől megfosztott fiatal falkára bukkantam, mellyet aztán szálonként lepuskáztam. De az ily napok véres betűkkel vannak vadász-naptáramban megjegyezve. Augustus közepén a fiatalok megtanúltak magokról gondoskodni, s a mint veszély közéig, fölkerekednek s a legsűrűbb bozótba menekülnek, a hol lehetetlen nyomukba jönni. E nehézségek után könnyű megítélni, hogy igazi vadász-módra lövött fajdtyúkok bőségben nem kerülhetnek a piaczra; de az orosz paraszt, kinek mindennapi kenyerét szerzi meg a vadásztáska tartalma, nem érez oly lelki furdalásokat mint az igazi vadászember s nem retten vissza semmi eszköztől, melylyel a piacz szükségletét kielégítheti. A törvetésen kivül van még más módjuk is, mellylyel egész fészkeket kiirtanak. Fölkeresik a fajdtyúk kedvencz tanyáit, s mire felriasztották a falkát, szép csendesen elrejtőznek a szomszédos bokrokba s aztán egy kis idö múlva elkezdik a a fiatal madarak hívogató szavát utánozni. Ez odacsalja az anyát, melyet menten leterítenek ; ekkor, megcserélve a cselt, az anya szavát utánozzák s ily módon csaknem mindenkor sikerül nekik az egész fészket kézre keríteni. Ezzel tovább állnak s azon módon egy új fészeknél kisértik meg szerencséjöket. Az évszak haladtával, a madár nem hallgat a hívásra, hanem az első neszre valami rejtett ágra röpül. Ámde a parasztnak is van esze: gondoskodik kutyáról, mely rá van tanítva fákat nyomozni s ez ugatva áll meg a fa alatt, melyre a madár ráröpült; a fajdtyúk egészen elámúl a kutyára vigyáztában s nem veszi észre, hogy a paraszt oda lopódzik, kinek aztán könynyü zsákmányáúl esik. A vadászegyletekben szorosan meg van tiltva a „hivogatás" s a mely tag szerencsétlenségére öreg tyúkot ejt el az évszak első havában, kemény bírságot fizet. E vadászat időszaka a tavasz; az öregekhez máskor lehetetlen hozzáférni, sőt e házsártos házasoknak részleges kipusztítása még a szaporodásnak is előnyére válik. A fajdtyúk rendesen marczius végén vagy április elején szóllal meg, ez különben változik, ahhoz képest a mint az idő szelídebb vagy keményebb; mert a mint a nyugoti szelek s langyos esők részben felolvasztják a havat az erdőben s a tavasz visszatértét jelezik, az erdő lakói fölserkennek téli némaságukból s tétlenségükből s