Vadász- és Versenylap 8. évfolyam, 1864

1864-08-10 / 22. szám

358_ röptét s a susogást is jó messzire meghallotta. Az erdős hegyoldalnak tartottunk, hol a madarak rendszerint reggel tartózkodnak. Egy kis tisztáson egy szakadék fölött, mellynek partját e madarak kedvencz élelmét képező bogyós cserje födte, a vadász intett, hogy üljek le s maradjak veszteg, aztán elővette csont-sípjait s elkezdte a hivást. Csak egyike volt érczből két lyukra, ennek hangja kevésbbé metsző és a nőstény számára való. A hívást egy nyújtott süvöltés, aztán négy szakgatott csicsergés képezte, mellyet bizonyos kaczagós hangok rekesztettek be, ez utóbbit a legény puszta szájával ejtette. Egy ideig hijába hívogatott, de többszörös ismétlésre a távolból gyenge válasz hallatszott, melly közelebb meg közelebb jött, mig nyilvánvalóvá lett, hogy néhány yardnyira tőlünk az erdőben van egy kakas. Szárnycsapkodás hallik, a legény meglátja a földön a kakast — meg kell fordulnom, hogy én is láthassam, de a zaj elriasztja. Még egyszer ott termett még pedig csak néhány lépésnyire tőlünk, de a föld domborodása.által födve. Ekkor a fiút küldtük, kerülje meg hátulrúl s riaszsza föl; ámde az ovatos madár észrevette e cselt s ideje korán odább állott. Legközelebbi állásunkat egy csoport fenyü mellett foglaltuk; ezúttal a hívásra hamar érkezett válasz, két oldalról is felelt egy kakas meg egy tyúk. Ismét hallik a szárnycsattogás s megpillantom a kakas szürke tollazatát, a mint gyorsan röpül az ágak között s egyik fán megtelepszik. A legény ismétli hívását, amadár közelebb fára repül, de egy fenyü most is még eltakarja. Ennek ágain keresztül láttam rezegni a másiknak azon gallyát, mellyen madár ült, s menten tüzeltem. De elhibáztam, mert biz' az elrepült s legényem jóizüen kinevetett, hogy császármadárra lövök, midőn nem is látom. „Csak nevess barátom, megjön még az én sorom." Egy másik tisztáson állapodtunk meg, sürü lombos facsoport közelében. A hívásra csaknem nyomban elrepült fejem felett egy császármadár s a facsoportban megtelepedett, de nem láthattam hol. Ismét láttam a rezgő ágakat, és szaporán kissé föllebb czélozva, tüzeltem, s lepottyant a kakas, mereven mint a kő. Milly gyönyörű madár! Feje felül szürkés-barna, barnás kis toll-forgóval, melly csaknem egyetlen megkülönböztető jele a hímnek; alább s az egész torka fekete, begye fehérkés-pirosan pettyegetett. Szárnya világos-barna s pettyes mint a világos szinü fajdtyúké. Háta csaknem egészen olyan, mint a fogolyé. Farkát három hosszú toll képezi, a két külső csaknem mint a pulykáé, fehér-pettyes, széles fekete szegélylyel; a középső világos barna s pettyes mint a fáczáné. Húsa fehér, mint a fáczáné s jó, de inkább vadizü. S most végre még néhány szót a zerge-vadászatról. Nem hiszem hogy valaki, e leírásomat elolvasva, menten kocsira üljön s lóhalálába Bajorországba jöjjön zergét vadászni. De ha kinek komoly szándéka volna vegye fontolóra a kővetkezőket. Ha nem juthatsz be az osztrák császár, bajor király vagy szász-kóburgi herczeg vadászterületébe, jobb ha otthon maradsz; mert noha ezeken kivül is van egy két hely, hol az idegen engedelmet kaphat vadászni, de ott annyi a nehézség és veszély, s aránylag olly kevés a vad, hogy csak a legnagyobb lelkesedés lenne képes meg nem hűlni. Vess számot magaddal, le tudod-e küzdeni idegességedet a veszély pillanatában, birod-e jól a gyaloglást s az idők viszontagságait, s ha igen, úgy útnak indúlhatsz.