Vadász- és Versenylap 8. évfolyam, 1864

1864-08-10 / 22. szám

354_ szalma-épületkét Reuter, Bilharz és Brehmné asszonyságok szállásául. Vagnernek egyébiránt hivatása leendett, hogy bennünket további utazásunkban kisérjen és sajnos, hogy reá volt egynémelly előkészület bizva; sajnos, mondjuk, mert csakhamar kitűnt czivakodó s hálátlan jelleme s igy örvendettem — úgymond a herczeg — hogy végre Mensában szabadúlhaték tőle. Midőn a herczeg társaságával együtt voltaképeni kalandos útjára indúlt volna, jó rendbe hagyva M' Kulin helységeiben kedves nejét, a herczegnét s kíséretét, még egy episodot ír le azon időből, mellyben a hajóról Massanába, onnan M'Kulluba s vissza járt kelt, s ezen útjáról szólva, a következő vadászkalandot beszéli el. Alig bukkant ki a nap a tenger kék vizéből, már a hajón (mellyen Messanaba érkezének), eleven sürgés forgás kezdődött, mindennemű marhák és eleségbeliek hordattak ki a hajóból a közel partra, s ott a bennszülött bámész csoportok zsibaja és veszekedése között rakattak a készen álló tevék hátaira. Ezen hordozkodási munka előre láthatólag az egész délelőttet fogván igénybe venni, két öcsém kíséretében egy közel fekvő Schek-Said nevü szigetre tevénk kirándulást. A ritkán és csak szórványoson álló schora-fák közötti ingoványra bocsátkozánk tehát, melly e sziget-öböl lagunái között elterül; ezt azért tevők, mert eme nedves, nyirkos helyek előre láthatólag jó vadászatot ígértek s gyűjteményeink számára néhány ritkább szárnyast hittünk ejthetni. Az egész sziget hossza körülbelül egy ang. mértföld, szélessége mintegy 800 lépés — szélein köröskörül iszapos ingovány. Néhány Pelikán s különféle kisebb nagyobb vízi szárnyas azonnal felrebbent megérkezésünkre, de lőtávolunkon kívül esvén, rájok sem tüzeltünk; helyettök azonban nem kis mértékben lepett meg bennünket az egyes fák körül keringő, s majd le, majd felcsapkodó legnagyobbszerü ragadozó madarak nem kis tömege. Csakhamar elosztakozánk s egyik lövés a másikat érte minden oldalról, s midőn kiindulási pontunknál ismét összejövénk, kilencz darab feküdt előttünk ez óriás ragadozó madarak közül; magam hármat ejtettem el, melylyekböl egyiknek kifeszített szárnyai egyik végtől a másikig hat lábnyi hosszaságúak valának. Tollai barnák, feje és nyaka egészen csupasz, tollntlan s csak kevés fehéres pehellyel födve. Ezen orvmadár neve Neophron Pileatus, s a mint később tapasztaltuk, Samha tájain s a hegységben mindeniit nagy mennyiségben találtatik, minek következtében utazásunk alatt számosat is lőttünk. Hogy olly kevés idő alatt annyit bírtunk ez alkalommal elejteni, s hogy vadabbak nem voltak, oka, mint később megtudtuk az volt, hogy épen tojásaikra készültek ülni, részint ültek is már. A kiállhatlan hőség, melly daczára az elborúlt időnek fullasztókig hatott reánk, különösen ama bűzhödt lagunában, késztetett három órai vadászat után a szigetet elhagynunk és a hajóra vissza mennünk. Négy óra tájban a lerakodás be volt végezve s minden készen állott az elutazásra, s igy aztán tarkánál tarkább néptömegnek éktelen lármája s bámuló kiáltása között tevékre rakódva s ülve, az egész karaván megindúlt. A nap már lenyugvó félben volt, midőn M'Kullu helységéhez érkezénk, mindannyian vidám jó kedvben, tele reményekkel s várakozásokkal következendő élményeink iránt. Nehéz lenne azon rendetlenséget és zavart leírnom — folytatja a berezeg —