Vadász- és Versenylap 8. évfolyam, 1864
1864-04-20 / 11. szám
165 össze. Három órakor hajnalban Hans már kiragadott kellemes álmomból. Ezúttal kényelmes jó ösvényen haladtunk. Az ég derült, a szél friss volt; nagy tűzzel jártam; de kalauzom, ki az éjet akavit ivással tölté, nagyon rosz kedvben ballagott, szuszogván a hogy tüdeje birta. Kevés idő alatt elértünk a leshelyre, egy kis kunyhóhoz, melly földbe ásva, ágakkal volt fedve és bozóttal körülvéve, hogy sem mi kcp fel ne tűnjön: a lőrések elég fukarul valának alkalmazva. Előttünk a se nem sürün álló, se nem sürü ágazató fenyvesek közt egy kis patak hömpölygött kellemes mormogással a sikamlós sziklákon át. — A fajdok gyakran jönnek ide inni, mond egész halkkal a kalauzom. Miután olly kényelmesen elhelyezkedtem, a mint helyzetünk csak engedé, megvizsgáltam a bennünket környező fákat. El lehet gondolni meglepetésemet, midőn egyik legkiválóbb fenyőn egy mozdulatlanúl ülő fajdot pillantok meg; jelt adtam Hansnak slőni készültem ; de kísérőm, félre lökte fegyverem csövét s nevetve fakadt. — Mit nevetsz, oktalan ? — Vigyázzon! feleié; ön kitömött fajdomat készül meglőni! Jó ideig semmi sem jelentkezett: bátran törülhettem a szememet (komolyan elszánva, hogy többé bolondot ne tegyek), nem láttam egyebet, mint a hajladozó fenyőket s az egyre hömpölygő patakot. Hans, csak olly türelmetlen, mint enmagam, elkezdett hívogatni. — Egyszerre nagy szárnysubogással megjelenik egy fajd, s csőrével egyet vágva a kitömött állaton, megváltoztatá útját s szemben a kunyhóval egy fára kapott; innen nagy haraggal vetélytársára pillantva, szárnyait csattogtatva, kereket csapott, mint egy roszkedvü pulyka ós dühösen kiáltott. Ot újabban megérkező fajd az első példáját követé. Ellenök némasága tüzelte fel annyira s mind egyetemlegesen a kitömött madárnak estek. En kettőztem : de csak egy esett; a többiek a helyett, hogy elrepültek volna, csak tovább is tépték béketűrő ellenök tollát. Hans használva az alkalmat, kettőt kapott le a csatázok közű'; a többi három elrepült. —Most, azt mondja kísérőm, odább állhatunk; itt ma nincs többé tenni valónk. Visszatérve fogadómba, azt hallottam, hogy Kongsvoldon medvét láttak, hogy farkasok zavarják a szomszédságot s hogy nagyban készülnek erélyes megtámadásukra. Mentem tehát, hogy valódi vadászatban is részt vehessek. Másnap jókor reggel befogattam. Hans kétségbe esett (naponkint két markát veszített). Végre is engedve kérésének, felszólítani: kisérjen el, mert csak olly jól ismerte a kongsvoldi erdőséget, mint a perkinit, elég jól értette norvég-franczia nyelvemet s ezért nagyon használható egyén volt. — Két óra alatt megérkeztem. A íogadósné tudtomra adá, hogy a farkasvadászat másnap lesz, a medvevadászat harmadnap ; nagy sietve reggeliztem, fogtam fegyveremet s a szomszéd erdő felé tartottam ; kalauzom, most útitársam, elkísért. A nap nem volt nagyon szerencsés, nem lőttem csak három hjerpet, gelinotte, erdei jércze (talán császármadár). — Régen láttam olly ostoba állatot; kettőt találtam egy ágon ülve s lelőttem az egyiket: a másik nem hogy elrepült volna, hanem felfújta tollazatát, fejét szárnya alá rejté s csakhogy táskámba nem esett. A harmadikat Hans csalogatójának köszönöm, melly egy kis zöld fakéregböl készült füttyentő volt, ezzel hívogatta elő. 10*