Vadász- és Versenylap 8. évfolyam, 1864
1864-01-10 / 1. szám
13 keményen fenyítettem meg azért, hogy ellopta vacsorámat. Azt hittem, hogy szokása szerint megtér napnyugatkor, a mikor gondolja, hogy a dolgot elfelejtettem; de ezúttal csalatkoztam; a nap lenyugodott és Kees sehol sem jelentkezett; épolly kevéssé látták hottentottáim hajnalban s már azt hittem örökre elvesztettem. Valóban sajnálattal éreztem mulattató tulajdonai és őrködése hiányát, midőn harmadnapra eltűnése után embereim egyike nagy örömömre jelenti, hogy látta őt a szomszéd erdőben, de a mint észre vette, ágak mögé rejtőzött. Azonnal elmentem a kijelölt helyre s miután darab ideig siker nélkül kutattam ki a környéket, egyszerre hallára hangját azon modorban, mint mikor kegyért, vagy kiérdemlett büntetés elengedéseért szokott esdekleni. Fölpillantva ott láttam egy erős ág mögött épen fölöttem, honnan tanyánkat az egész idő alatt szemmel tarthatta; csalogatásom különben semmikép le nem tudta őt szólítani s utóvégre is csakúgy kaphattam meg, hogy felmásztam a fára és megfogtam. Nem kisérté meg a raegfutamodást s olly arezot mutatott, mellyen a viszontlátás öröme s a büntetés miatti félelem komikusan vegyültek. „Kees izlése, valamint sok, nagyobb észre igényttartó emberé is, a civilizátio által nagyon meg volt rontva és egy pohár pálinkát tökéletes ivó Ízlésével tudott felhajtani. Egy különös esemény azonban tökéletesen meggyógyítá s utóbbi életében szigorú vízivó érdemére tett szert, elannyira, hogy valamelly mértékletességi egylet elnöke gyönyörködhetett volna javulásán. Egy alkalommal — így végzi Levaillant — meg akartam hottentottáimat jó magaviseletükért jutalmazni. A pipák vidáman füstölögtek, minden arezon derültség és jó kedv és a pálinkás üveg lassan körüljárt. Kees türelmetlenül várva, míg a sor rákerül, szemével kiséré s készen tartá tányérát az őt illető adagra, mert úgy találtam, hogy türelmetlensége ha pohárból ivott, gyakran azt okozá, hogy a folyadék egy része orrába futott, mi órákig utána tiisszenteté és megköhögteté. E pillanatban levelet pecsételtem ; ép akkor kapta ki adagát és lehajlott, hogy kiigya, midőn az égő papírdarabot ügyesen az álla alá helyeztem; az egész tányér tartalma rögtön fellobbant s a megrémült állat irtózatos kiáltással hátra ugrott és csodálta a jelenséget, mellyet nyilván természettúlinak tartott. Azontúl soha sem ízlelt meg szeszes italt, s már a puszta üveg látása is elég volt, hogy nyugtalanítsa és megrémítse. Vegyes. — Farkasvadászat csaldögön. Kellemetlen, borongó, őszi est volt, midőn birkászom azzal a hírrel toppan be hozzám, hogy 3—4 farkas már félórája kerülgeti az ólat; kutyáit, mellyek folytonosan, dühösen ugatnak, nem meri kibocsátani, mert az éhes állatok azonnal szélyel szaggatnák. Én, mint szenvedélyes vadász, megörvendék cz újságnak, kaptam remekmívű fegyveremet, és szó nélkül követém. Ekkor eszembe jutott, hogy az nap döglött meg egy kedvencz paripám, szegény, már ugy is meg van nyúzva s most jó hasznát vehetem, legalább többi jelességeihez az is járul még, hogy halála után is tesz szolgálatot. Kiterítéra a döglött ló tetemeit s alkalmas helyet választva letétetém. A farkasok — jól láttam őket, négyen voltak, az egyik roppant nagy köztök — jöttünkre persze odább álltak, de ez nem zavart, jól tudtam, vissza-