Vadász- és Versenylap 7. évfolyam, 1863
1863-01-30 / 3. szám
48 deken kis kört csinált s aztán egyenesen a Duna felé vette futását és a palotai megyeri szántóföldeken és erdőcskéken keresztül, szünet nélkül vitt a 8-as rejt folytatásából eredő mocsárig, hol a jcgen áthaladván, Alak puszta irányába iramodott; falkárunk a még jéggel fedett mocsáron át gyalog követé a falkát, a társaság nagyobb része pedig megkerülte a mocsárt, két lovast kivéve, kik megkisérlék az áthatolást s ez szerencsésen sikerült is, mert a jégfedél fenntartá a lovakat.—Falkánk rövid időn ismét felvévén a szimatot, falkárunk tovább akarta folytatni a vadászatot, de a társaság nagyobb része megelégelte mára az 1 óra és 5 perczig tartott futamot, melly — akár az iram sebességét, akár a talaj változatosságát és mélységét tekintsük — lovaink conditio ját jó próbára tette. Január 24-kén a Paskálmalomtól az uton s a sz.-mihályi puszta mellett a csömöri határra mentünk fel. Nyúlat mindjárt leltünk s 15 percznyi szünet nélküli futammal el is fogta a falka sz.-Mihály mellett, hová igen szépen vezetett, vége felé átkelvén a laposban lévő mocsáros ágon. Ezután ismét elébbi helyünkre mentünk vissza s balra kezdtünk keresni; a friss nyúl körülbelül ugyanazon tért járta be , csak kissé szélesebb körrel, mint az első s átkelt a mocsáron, hol a társaság néhány tagja rosz átjárást találva besüppedt, de szerencsésen ismét ki is gázolt. A sz.-mihályi magaslaton fordúlván, egyenesen a sokszor említett s gyakran megjárt ákáczrejtnek tartottunk. Közel volt már a halali, mert nyúlunk szemlátomást fáradt és maradozott; ekkor azonban egy másik rejtbe menekülvén át, bajunkra friss nyúl ugrott, mellyröl a falkát le kellett terelni s az elébbinek feltalálása nem sikerülvén , a vadászat bevégződött. Január 26-kán a fóthi kapuslaknál kitűzött találkozón 14 úrlovasból álló társaság jelent meg. A Dunakeszi felé terjedő sikságra menvén ki, nem sokára találtunk nyúlat, melly nagyon félénken folyvást karikában járt, elébb a vasúton innen, aztán ezen átkelve, a töltés melletti bokrokban akart menhelyet keresni, midőn 18 percznyi futam után a falka elfogta. — Ezután a vasút mellett mentünk fel, legtöbbnyire gyalog vezetve lovainkat a dunakeszi indóház felé, hogy a vasút töltésén ott ismét átmenjünk. Ekkor lépteink alatt ugrott egy kis nyúlacska; mindnyájan lóra kaptunk s követtük; — kis kört csinálva bevitt ez a faluba, honnan őt szerencsésen kiszorítani sikerült. Az eleinte csak kerti káposztanyúlnak tartott állat azonban minden várakozásunkat túlhaladta s határozott irammal egyenesen a csomádi erdőnek indúlt s 35 percznyi derék futammal szerencsésen el is érte menhelyét s megmenekült, mert a szüntelen ugrott friss nyúlak sokasága miatt a vadászattal felhagyni kényszerülvén , haza tértünk. Gr. F. P. A gödöllői uradalomban 1862-ben ejtett szarvasok jegyzéke. 14-es 10-es 8-as 6-os nyársas ünö borjú 3 3 1 1 1 2 1 Összesen 12 darab.