Vadász- és Versenylap 7. évfolyam, 1863

1863-02-20 / 5. szám

71 szárnyaikkal nyomorúltan lézengve , kézzel is elfoghatók. Sz. Hubert hü tanítványa nem nézheti hideg vérrel e kegyetlen öldöklést; részemről a mennyire lehetett mindig elleneztem e gyűlöletes razziákat. A lángok által üldözött vad a sikról, hol menhelyet nem talál, valamelly folyón igyekszik áthatolni s szerencsére van is elég olly széles, hogy a féktelen elem tova harapózását meggátolja; a harcznak akkor van vége, mikor már minden átmenekült. E folyókon a vadásznak nem könnyű dolog átmenni, hogy ott is felgyújtsa a nádast. Az e tartományt átszelő folyók, ágak és erek többnyire iszaposak, mellyeken még az átúszás is nehéz. —• A kozákok tehát az első — eléggé sajnos sikerrel is kénytelenek beérni. Elmondván ezekkel mind azt, mit az őzvadászat különböző módjairól tudok : most még egy eseményt mondok el, melly hogy rám nézve nagyon emlékezetes volt, olvasóim megítélhetik. Ezen esemény elmondásával bevégzem e czikket, melly alkalmasint hosszú is volt már azon olvasóimnak, kik útmutatásaimnak hasznát venni s a Kaukazusba utazni nem készülnek. (Folytatjuk.) Oroszlyán vadászataim. • (Chassaing önéletírása.) *) XVI. Sok természettudós foglalkozott az oroszlyánnal s igyekezett annak szokásait kitanúlni, vizsgálódásuk tárgyai azonban csak rabságban élő példányok voltak s e tudósok közül egynek sem igen volt alkalma ez állatot vad és szabad állapotában tanúlmányozhatni. En olly oroszlyánról fogok szólani, melly a rengeteg erdőket lakja, uralkodik a magas hegyek közt, hol daczol az emberrel, pusztítván annak csordáit; oroszlyánról melly még nem satnyúlt és erötlenedett el a szolgaságban, olly oroszlyánról végre, mellyet annyiszor volt alkalmam bámulni Afrika azon részében, hol én lakom s hol ő kedvtelve élvezi a nap szerelmét, melly az arabot örökre azon helyekre lánczolja mellyek öt születni látták. Valóban kiválóan érdekes a vad állatkirály természetének tanúlmányozása, lépésről lépésre követve járását kelését, akár midőn a vadkanok sergét erdőről erdőre, hegyről hegyre, szakadékból szakadékba üldözi, akár midőn büntelenül rohan a tanyákra és néptörzsek közé, pusztítván és kedvére terjesztvén a rémülést; akár midőn sokszoros ravaszkodásaihoz vagy bölcs fortélyaihoz folyamodik a végre, hogy a zsákmányt, mellyet czélul tűzött ki, magának biztosítsa. Bármit mondjanak, az oroszlyán inkább öl ösztönszerűleg , mint szükségből; a vér gyönyörködteti. Nézd, körülvéve áldozatival: öröme határtalan, egyiktől a másikhoz megy s ha nem éhes, megelégszik azzal hogy kéjelegve issza a vért; ha pedig éhes, fogaival szakgatja a darabokat, njeldekelve fal s midőn zsákmányát oda hagyja, nem megvetésből vagy kevélységből teszi, mint némelly irók szeretik hinni, hanem mert meg*) Lásd a múlt évi folyam 35-dik számát,