Vadász- és Versenylap 7. évfolyam, 1863

1863-10-30 / 30. szám

482 A newmarketi második oszi versenyszak. (October 12—16). A Cesarewitch nap reggele szép volt, délután azonban pásztás esö hullott, melly az érdekletteket nem zavarta meg ugyan, de a nagy tömeget visszariasztá, minélfogva kocsi és lovas elég volt bár, de gyalogos néző közönség szokottnál ki­sebb számmal jelent meg. A trónörököst, ki a görög király és a cambridgei herezeg társaságában szintén eljött Newmarket gyepére s most látott először nagy versenyt — zajos éljenzéssel fogadták. A Cesarewitscbnek Mr Merry kanczája Lioness olly határozott kedvencze volt, hogy győzelmében senki sem kétkedett s tulajdonosa és idomárja lehetlennek tartották, hogy megverettessék. E hiedelmet a tömeg is osz­totta, mert 2 : 1 volt a legtöbb, mit az utolsó perczben ellene kapni lehetett. E pom­pás állapotban lévő, tiszta lábú, erös lapoczkájú, jól kinyúló nagy kancza megjele­nése semmi kívánnivalót nem hagyott s felnyargalása után sikerében senki sem két­kedett. Lioness után, legjobban tettszett Drummer Boy s fönebb is állt a fogadásban mint Limosina, melly a megelőző napokban még második kedvencz gyanánt említ­tetett, de az a bír terjedt el róla, hogy lábai miatt nem dolgozhatott annyit, mint kel­lett volna — 12 : l-re szállott le ellene a fogadás. Tetszett még ezeken kivül Em­blem, Umpire és Wingrawe is. The Cesarewitch Stakes handicap, 200 sov. díj, tét 25, bánat 15 sov. Futhat 3é. és idősb ló; a második kettős tétet nyer, 2 mföld, 2 furlong, 28 yard. 84 aláiró. Mr Merry 4é. p. k. Lioness ap. Fandango, 6 st. 8 f. Cowey 1 Lord Stamford 4é. p. k. L i m o s i n a, 7 st. 3 f. Grimshaw 2 Mr Thelluson 3é. m. Jack of Hearts, 6 st, 7 f Mordan 3 Mr Hunt 3é. B 1 i t h f i e 1 d, 6 st. 12 f. Neal 4 Mr Drevitt 3é. Blackdown, 7 st. 5 f. Chaloner . 5 Lord Coventry id. E m b 1 e m, 7 st Maidment 6 Mr Naylor 4é. D r u m m e r B o y, 6 st. 10 f. French 7 Mr Ten Broek 3é. S u m m e r s i d e, 5 st. 11 f. Murfit 0 Mr Naylor 4é. A g a g, 6 st. 10 f. Woodhouse 0 Gr. Lagrange 4é. Benjamin, 6 st. 8 f Hunter 0 B. Rothschild 4é. W i n g r a v e, 8 st. 12 f. Wells 0 Lord Coventry 6é. Umpire, 8 st, 1 f. Adams 0 Futottak még : Carisbrook, Harlequin, Captain Crow, Real Jam, Change, Fantail, Blondin, Chere Amie, Silkstone, Cock Robin, Romanoff és Sandford. Mind a huszonnégy ló majnem egy sorban indult; Jack of Hearts azonnal a csapat élére ment fel s 1/ i mértföldnyire vezetett, hol lovasa visszatartotta s a veze­tést Real Jam vette át, második Jack of Hearts, harmadik Blondin, utána Romanoff; távolabb, jobbról Emblem, Limonisa, Lioness, Drummer Boy, balról Blithfield, Um­pire, Blackdown ; a többi még hátrább, Wingrave, Carisbrook és Harlequin leghá­túl. E helyzet csaknem egy mértföldön át maradt; a vezető Real Jam ekkor eltűnt, Umpire pedig határozottan vezetett, nyomában Lioness és Limosina, lóhosszal utá­nuk Blithfield, Jack of Hearts és Drummer Boy olly sebes irammal, hogy a többinek minden esélye már ekkor elveszett. A dombról lejövet Umpire — ép ott, hol a múlt évben — beadta a kulcsot, a kedvencz elsőnek ment fel, utána Limosina és Jack of Hearts — se rendben is mentek el a nyerpont előtt, Lioness több mint félhosszal

Next

/
Oldalképek
Tartalom