Vadász- és Versenylap 7. évfolyam, 1863

1863-06-30 / 18. szám

Kedd, Junius 30. 18. sz. Hetedik évfolyam 1863. K a u k a z u s i v a <1 á s z a t o k. (Lásd 2. 5. 8. 11. 17. szám.) A folyam két partját sürü káka és sásrengeteg- szegélyezte ; ezer és ezer fáczán, hattyú, gödény s egyéb vizi szárnyas ütött benne tanyát s rebbent fel nagy robajjal a vadász minden léptére, ki néhány perez alatt könnyű szerrel megtöltbette vadásztáskáját. Nagy vadnak is bősége volt itt, őz, farkas, vaddisznó akadt elég. Vadászkészülékeimet hamar elrendeztem; embereimet azon utasítással küldém előre, hogy két hátas lovamat s legjobb nyolcz kopómat vigyék magukkal. Magam, két nappal később, postán utaztam utánuk, két jó vizslámmal, két pud mindenféle számú göbeccsel s egy egész zsák golyóval; a gyönyörű idő legjobb siker reményével kecsegtetett. Estére Parakchni ksutor-ába értem. A szárnyasok vonulása már több nap előtt kezdetét vette s öreg barátom nyugtalanúl várt. Reggeltől estig erkélyéről nézett ki a roppant sivatagba s nem látván semmit, türelmetlensége nőttön nőtt ; képzelhető tehát öröme, midőn a postalovak csengői egyszerre megélénkíték a magányt s ö e napon századszor tekintvén ki az ablakon, hasig sáros fogattól vonott troikárnat az udvarba hajtani s a folyosó előtt megállani látta. A bosszú útban megunatkozott két vizsla egyetlen szökéssel künn teimett a troikából s az elém nyitott ajtón át a rég ismert vén kozákhoz rohant. Gazdám, az első kézszorítások után leányának mutatott be; e szép és kedves bajadon méltó lett volna reá, hogy életét ne illy szomorú sivatagban töltse. Rögtön érzérn, hogy bájai könnyen hatással lehetnének reám s igy szinte örömmel hallottam atyjától, hogy estére egy negyven verstnyire fekvő ksutorba — Kukharenko nevű rokonához küldi leányát. Örültem, mondom, mert a vadászat kizárólagos szenvedélyének nincs veszélyesebb ellensége, mint a nőtársaság; már pedig én azzal az erős feltett szándékkal