Vadász- és Versenylap 7. évfolyam, 1863

1863-04-20 / 11. szám

170 öreg shikari-ra bíztam. — Jamura bokrok siirü rejtjében pompás állásra tettem szert, honnan egyszersmind ura voltam az előttem elnyúló szorosnak. A kitűzött félóra elteltével megkezdődött a hajtók legvadabb hangzavarának zajtütő Bábele.—Fülhasitó sípok, zörgő dobok, rekedten ordító réztrombiták, ötven hariserejü kereplők s a hajtóknak a tigris őseit és unokáit tizedíziglen elátkozó szidalmai képtelen zűrré folytak össze, melly a dewur felé közeledve nőttön nőtt s a hasadék felriasztott különböző lakói egymás után jelentek meg. Először egy pávakakas jött két tojóval, tipegve a hullott haraszton. Élesebb látásuk lévén, mint az erdő bár melly más lakosának, azonnal megpillantottak s rémülve kelvén szárnyra, egyenlő úszó röptükkel a folyam felé tartottak — a kakas öt láb hosszú farkán az arany és bibor fel-feltündöklött a napsugárban.—Új nesz; egy falka pettyes őz közeleg; szép agancsú bak a falka vezére, míg hátúi más kettő üget a többi után. —A hajtók zaja annyira elfoglalta a megrémülteket, hogy engem észre se vettek s elefántom mellett tizenöt lépésnyire haladva el, a sünibe mentek. Egyet, sőt kettőt is lelőhettem volna, de most érdekesebb vadra kellett a lövéssel várni s bogy a döntő perez közeleg, jelezte néhány pávián, mellyek a fákon ugrándozva, vonitó rikoltozással adták tudtúl, hogy látják a tigriseket. S valóban a vadászhevély dicső pillanata, több napi sikertelen fáradságom jutalmáúl elérkezett. A nőstény tigris hajlékonyan lapúló s előre hátra hajló mozdulatokkal jött ki a nullaht szegélyző bokrok közül s tőlem hatvan lépésnyi távolságban rövid perezre megállva, fejét a hajtók zaja íelé fordítá. — Most nyugodtan! nyaka egészen fedetlen s fegyverem legyét a kellő ponton látom. Lövésem dördül s a tigris hörgő ordítással a nullahba hengeredik. —• O volt az, vagy az ördög, vagy mi ? szó sincs róla, lebukott; de ugyan arról a helyről, hol imént állt, hasonmása szökik fel, mellynek nyakán tátongó sebből ömlik a vér. Még ez sem elég; egy harmadika nullaht épen elefántom előtt ugorja át; a sűrűség szinte pezseg a sok tigristől. Az egyes csövet tüstént kicseréltem a párcsövei, s a mint a harmadik tigris kezem ügyébe került, ezt egy golyóval, melly hátgerinczét eltörte, leteritém. E közben a sebzett vad eltűnt mögöttem s én a lövések helyére mentem vizsgálódni. A második lövésemmel elejtett állat — fiatal volt; hasonlóan fiatal az első is, melly golyóm vágására a patakba hengeredett; e szerint az öreg nőstény menekült meg. Azonban nem értettem a dolgot, mig rá nem jöttem, hogy az első kölyök a bordái közt átfúródott golyót a szivébe kapta, holott az első tigrisnek, mellyet czélba vettem volt, csak a feje és nyaka látszott. Most már meg volt fejtve a titok; egy csövű puskám aczélhegyíí golyója az öreg tigris nyakán áthatolván, a túlfelöl lévő kölyket ölte meg. Elefántom jól viselte magát. Behúzott ormánnyal s előre feszített vastag lábaival szikla gyanánt állott az ordítozás és fegyverdurranás zajában, s ezért teljes bizalommal indúltam a sebzett nőstény keresésére. — Csakhamar bő sebvérre találtunk a nullah mentében ahegyek felé. — A magas fákra elhelyezett hinduk közül néhányan látták a tigrist, a mint a nullahba ment s egy beágazó szakadékon a hegyeknek tartott ; erősen ment, mondák, bár nyakából folyt a vér. — Tudakozódván értesültem, hogy a kérdéses szakadék tökéletes zsákuteza, mellynek a hegy felé nincs más kijárása, mint egy magas és egészen kopár fennsíkra, mellyre a sebzett tigris kimenni