Vadász- és Versenylap 7. évfolyam, 1863

1863-03-30 / 9. szám

140 mindenekelőtt szomját oltja, azután pedig körültekint, nem kinálkozik-e valahol eltévedt borjú, s kósza eb, vagy elkésett kecske , zsákmányul étvágyának. — Ha a szerencse kedvez , prédája elköltése után visszavonul bikába, mellyből nem könynyen csalogatható ki. En magam legalább hat kísérletet tettem, hogy egy párduczot Toriájánál megkeríthessek, de mindig siker nélkül. Shikarim azonban a párduczok vadászatában különös módot használ, mellv őt előbb utóbb czélhoz vezeti. Az állatok rendes ivóhelyén tudniillik, fiatal kecskebakot erős kötéllel köt ki egy mélyen levert karóhoz s a szegény áldozat fülébe zsinórhoz erősített horgot alkalmaz. A shikari, egy közel álló tamarinda fán ülve, a zsinór másik végét kezében tartja, míg fegyverének kakasa félig fel van húzva.—A zsinór ügyes megrántása a szegény állatot azon fájdalmas mekegésre bírja, melly a párduczra ellenállhatlan vonzerővel bír. Sietve közéig a finom vacsorához, de alig érinti a kötelet, — a vadász golyóját már vállában érzi , mi annál könnyebb, mert a távolság alig tiz lépésnyi és a shikari sötétben is jól látja a vadat. De az utoljára elejtett párducz rendkívül makacs volt. — Se kecske, se borjú, sem egy szüntelen „mamáját hívó" kutyácska nem ébresztheté fel a vadállat étvágyát , s nem ingerié közeledésre. A shikari azonban mégis czélt ért. Rálesett egy este , midőn barlangja előtt lapos kövön fekve lég után kapkodott és biztos állásból két golyót röpített testébe. A táj , mellyre kirándúlni szándékoztam, a Nerbudda folyó partjain terül el. A nyári évszakban a vidék vizei mind kiapadnak e folyó kivételével s így a környék vadjai e körül gyülekeznek. A terület a folyó mindkét partjától némi távolságra, mély, vad s tövér növényzetű szakadékokkal átmetszve, maga a folyó pedig sürü bokrozattal van szegélyezve, melly örökkézöld karundabokrokból áll. E hűvös menhelyet keresi fel a tigris, a párduez és más, ez előbbieknek prédáúl szolgáló vadak nagy mennyisége. Mindezen állatnemek a szomjat nehezen tűrik, és bármilly távolságra kalandozzanak is éjjel préda után — a nap legforróbb óráiban mégis mindig a folyó körül tartózkodnak. A folyó völgye mindkét oldalról középmagasságú domboktól van bekerítve, mellyek itt ott meredek, szép erdőkkel benőtt lejtőséget képeznek. — Ezen erdőket csekély számban medvék, de vaddisznók nagy tömegekben, azonkívül neilgák (Antilope picta) és samburok (Cervus hippelaphus) seregei lakják. — Mindezen állatok éjjel, szomjukat enyhitendők a folyóhoz szállnak le, viradat előtt pedig a magaslatokra térnek vissza. A folyó zátonyait pávák és majmok számítbatlan sokasága népesiti. E különnemü állatok nyári szokásai annyira különböznek, hogy közönséges körülmények közt egy állat sem lépi át kerülete határait. Ha a tigris üldöztetik, csak vég kétségbeesésében távozik a parttól és vonúl a magaslatokra, de még is inkább a végsőig védelmezi magát, mert gyöngéd talpai a forró köveken szaladás által rettenetesen szenvednek. Ellenben a sambur, ha kutyák veszik űzőbe, magában a folyóban keres menedéket. Könnyen beláthatni e szerint, hogy a vadászatra legalkalmasabb idő a nap leg-