Vadász- és Versenylap 7. évfolyam, 1863

1863-03-30 / 9. szám

136 Az öszvért a lambessai úton egy kis forrás mellé kötöttem ki, mintegy ötszáz lépésnyire e vidék nagy forrásától; a lovat pedig a tegnapi helyére.—Félhatkor helyemen voltam s félhétkor tompán ismételt morgást hallottam az erdőség felől. Nyolcz órakor állásomtól mintegy hatvan méternyire valami árnyékot láttam az erdőszélen elvonulni ; de tisztán semmit se veheték ki, mert az ágak alatt morgott, s a hold is, bár fényes sugarakkal, illy távolságra nem volt képes eléggé világítani. Egész éjen rézsen álltam s minden pillanatban vártam, hogy a vad lovamra rohan, de nem történt meg s ez az éj is olly esemény nélküli volt, mint a megelőző. 15-dikén hajnalban egy arab jött hozzám, mondván hogy a kis forrás felé valami fojtogatott állat nyöszörgését s oroszlyán mormogását hallotta, siettem azonnal hogy e hír mibenlétéről meggyőződést szerezzek. Öszvérem megfojtva s félig felemésztve volt, s a nyomok figyelmes vizsgálata azon meggyőződésre vitt, hogy ismét nősténnyel van dolgom. Miután leverte a szegény öszvért, elszaggatta a kötelet, mellyel meg volt kötve s a hullát a fák alá egy szakadékba hurczolta; én a maradékot újra egy fa törzséhez kötöttem szorosan, s attól tíz lépésnyire este öt órakor állást foglaltam egy tölgybokorban , mellyre még több lombos ágat hordottam öszsze. A lassú morgás, mellyet hét óra tájt a forrás felöl észrevettem, még nagyobb figyelemre intett. A hold megezüstözé a fák tetejét, de a szakadék mélyére, hol az öszvér feküdt, nem küldheté le világító sugarait. Tíz perczel később tisztán haliám az éles szuszogást s a nehéz lépteket; egy sötét alak kezdett kiválni a szakadékba s a csalétek felé közeledett; de nem láthatám elég tisztán, hogy lőhessek s így még várnom kelle. Csakhamar tapasztaltam , hogy a ravasz állat eltépte a kötelet, melly az öszvérmaradékot a fához csatolta, s a húst vonczolni kezdi a fák alá. — Okvetlen tenni kellett ekkor : lehetőleg czéloztam tehát s tüzeltem. — Azt hittem vállközön találom, de az elsütés pillanatában az oroszlyán egyet mozdult s golyóm az utolsó bordába fúródott ; mindazonáltal a kérlelhetlen golyó szétpattant s a belső részeket öszszerongálta. Az oroszlyán néhány ugrást tett; elbukott, újra felemelkedett, mígnem mintegy száz meternyire a vérömlés megfojtotta; az éj hátralévő része esemény nélkül telt el. Másnap az arabok, kik lövésem hallották, napfeljöttekor már ott voltak kutyáikkal együtt; s néhányan kijelenték vágyukat, hogy nekem a keresésben segítségül kívánnak lenni; én beegyeztem. Az oroszlyán első szökésével csekély sebvért, a másodikkal nagyobbat hagyott maga után, tovább aztán az ugrások kisebb s a vérfoltok mind gyakoriabbak lettek. Egy a többinél bátrabb arab, kutyáitól kisérve meztelen lábbal haladott a fák alatt. Egyszerre, az indulástól mint egy száz meternyire, a kutyák rohanva szaladtak felénk viszsza, borzongva tekintgetvén hátrafelé.—Erre az arabok is elvetették magukat s nyakrafőre futván a kutyák után, egyedül hagytak. A kutyák viselete gondolkodóba ejtett; azt kelle hinnem, hogy a vad nem dermedt meg s a veszély komoly. A legnagyobb elővigyázattal nyomultam előre a fák