Vadász- és Versenylap 6. évfolyam, 1862
1862-11-10 / 31. szám
486 Midőn tehát erdészemtől kisérve, a vágyaim tárgyát rejtő pagonyon végig vezető cserkészútra értem, azon kellemes elfogultság rabja lettem, mellyet akkor szoktunk érezni, midőn igen óhajtunk valamit, de a mint a teljesedés percze közeledik, félni kezdünk, talán mert attól tartunk , hogy csakhamar átesünk a hevély kellemes hullámzásán ? Az áldozó nap végsugarai megaranyozták a fák leveleit s a reggeli harmat fenmaradt cseppei élénken csillogtak a növényzet lombja közt ; e gyönyörű alkony és mély csend, mellyet csak egy-egy fáczánkakas éles szava szakitott időnként félbe de meg nem zavart — elbájolt s annyira felfokozta képzeletem : hogy minden sötétebb árnyalatú törzset vagy bokrot, szivdobogás közt, legalább is huszonnégy ágas fejedelmi szarvasnak néztem és csak akkor győződtem meg csalódásom felől, midőn erdészem halk figyelmeztetése tova haladásra intett s a nézpont változtával szarvasomból bokor, a huszonnégy ágból pedig ugyan annyi, vagy több száraz gally lett ! Előre haladván tehát, nem ia mertem már kémlő tekintetet vetni a távolabb tárgyakra, nehogy új csalódásnak tegyem ki magamat, midőn egymást sürün követő morgás üté meg fülemet s egy száraz ágnak halk roppanása kellemes sejtelemmel tölté meg (vadász) keblemet. Alig vetettem szemem a nesz tájára, már is nem ugyan az egész szarvast , de koronáját (két ággal) láttam meg; azonban ép olly rögtön eltűnt, tompa suhogással jelezvén az irányt, mellyben elhaladott. A szerencse kedvezett, mert vadam valóban a cserkészútnak tartott, mint erdészem sejté s mire a keskeny ösvénynek éles sarkat képző pontjára értem : szarvasom már keresztben állott rajta, mintegy kilenczven lépésre, de — milly végzetes helyzetben reám nézve ! ? Agancsát csak annyira vehettem ki mint elébb s testét fiatal fák törzsei, nád, és lomb úgy elfedte : hogy sejtenem lehetett csak , de látnom valóban nem, hol áll tulajdonképen? mindamellett úgy rémlett, mintha sejteném körvonalát s ez után Ítélve, két fiatal körösfának köze lehetne az Achyllesi sark, a szarvas lapja. Egy ideig haboztam még ; egy alig észrevehető mozdulata azonban tettre szólított , mert az ut túlsó oldalán sürü nádas volt s a szarvas , ha oda húzódik, tapasztalásból tudtam, hogy az nap nem kerülhet többé szemem elé. Czélba vettem, még egyszer odajárt a szemem, valljon ott áll-e még? s miután meggyőződtem felőle, újból irányoztam — (magában értetik a két fa közé) egy másodpercz s — az erdei viszhang százszorosan ismétlé fegyverem durranását. Csodálatos volt az, hogy attól a percztöl kezdve, midőn a szarvast megláttam s az esély kedvezőtlenné lön, elhagyott a vadászláz ; és habár a füstfellegtöl mitsem láthattam, mégis biztos valék, hogy golyóm talált ; tisztán megkülönböztettem a hangot, mellyel a golyó vág, ha vadat ér.— S ezt csak akkor hallja a lövész mikor egészen nyugodt és higgadt. A szarvas egyébként a lövés után csak néhányat ugrott a sűrűben s aztán megállott. Minthogy azonban esteledni kezdett s én még az nap meg akartam győződni lövésem eredménye felől, nem várhattam be a szabályszerű időt, hanem sebvér ke-