Vadász- és Versenylap 6. évfolyam, 1862

1862-01-10 / 1. szám

4 sárszalonkák települnek meg, fenn mesés magasságból hallszik a pólingok mélabús fütyülése. Midőn már a fák levelei elhulltak s korán reggel vékony jégkéreg borítja a tócsák széleit, kezdenek éjszaki vendégeink érkezni. Futárokként jelennek meg a fiatal sirályok (néha nagyon ritka fajuak) majd a hegyi és a szép búbos kacsa (anas marilla és fuligula). — Az idő egyre hidegül, kedves nyári vendégeink már mind elhagytak, keresve télre szebb hazát ; se baj ez a vizivadászra nézve ! Számára új érdekes vendégek érkeznek a hideg éjszakról, a búvárok (mergus) és bukdárok (colymbus) családjából ; hát még a nagy csapatokban összesereglett pergő és vákogó ruczák, ezen valódi sátoros czigányok a kacsák között ! — Viharos novemberi napon szürke fellegeket hajt sivitva maga előtt a hideg éjszaki szél, a nap vérvörösen áldozik, a szél egész éjen át dühöng, de reggelre már mintegy tétovázva ide s tova kanyarog, úgyhogy az elhalványult fellegek is zavarukban keringőzni kezdenek. A vizivadász mosolyogva tekint ki a szabadba s készületeket tesz ; mire elindul hóna alá vett fegyverrel és szemeire vont sipkával : már egyes hópelyhek hullanak, mind sűrűbben, mind jobban kavarogva, mintha valami bolond tánczot járnának. De épen ez az, minek a pár napig pihenésre kárhoztatott vizivadász örvend. Jól tudja, hogy a vákogók és pergők telivér czigányok s mint illyenek nem szenvedhetik a szelet és fergeteget, hanem az elől valamelly magas mart alá vonulva meghúzódnak, hol aztán könnyűszerrel meglophatok. így megy ez majdnem az egész éven át ; van a vizivadásznak mindig dolga, különösen ha természetbarát, mit minden valódi vadászról fel kell már eleve tennem.— . Ez esetben soha sincs oka panaszolnia, hogy rozsda rágódik fegyverén ; a mellett a vizivadak, valamint azok vadászati módjainak különfélesége, olly változatossá teszi a sport e nemét, hogy azt ép ezen okból legalább én a legkellemesebbnek tartom. Fájdalom! napjainkban mind többet és többet veszt a vadászat e neme érdekességéből, mert sajnosan tapasztaljuk, hogy a gázlók és vizi madarak száma hazánkban folytonos apadásban van. Mik ennek okai? A sok körül csak egyet, a legfőbbet emlitem s ez : a vizek szabályozása és tavak lecsapolása. 1849-ben még mint nagyon fiatal vadász töltöttem pár napot Szeged és Ebídmezővásárhely környékén s mondhatom, a vadászláz kéjesen kin.zó érzetét soha nagyvadra vadászva sem éreztem annyira, mint akkor ; olly formán voltam, mint fukar érezhetné magát, ha elébe öntenének nagy halmokban aranyat, ezüstöt, drágaköveket s azt mondanák : „Végy belőle; a mennyit eltudsz vinni, az mind a tied." — 1860-ban ismét azon vidékre mentem vadászni, de a vadásztért átalakúlva leltem sa még meglevő vadászhelyeken is, hol néhány év előtt pár vadász egy nap alatt 50—60 kacsát könnyen lőhetett, összevissza alig láttam 10—20 darabot. És azon mérvben, a mint a közönségesebb gázlók és viziszárnyasok apadnak : ép azon mérvben maradnak ki a ritkább fajok, úgy hogy ha ez így megy, néhány év múlva több olly fajt kell madárfaunánkból kitörülnünk, mik ma még nem tartoznak a rendkivüliségek közé, habár nem is épen gyakoriak; amellett lehet, hogy most még olly fajok is fordúlnak elő, miknek hazánkbani előfordúltokról természettudó-