Vadász- és Versenylap 6. évfolyam, 1862

1862-12-20 / 35. szám

562 apai testvérével gyepeinken találkoznánk, honi működéseiket e lapokban ismertetni fogjuk. — A két Italian csikó, melly a jövő évi nemzeti díjra gróf Pálffy Pál nevére van nevezve, nevet kapott; a sárga mén, any. California — Transylvannian, a sárga kancza : any. Alas , Árvaleány lett. — Az 1862-ki „Racing Calendar" e napokban jelent meg. A benne közlött statistical számokból kitűnik, hogy a lefolyt évben tartott brit versenyek összes száma 1,514, 48-al több mint tavai; e versenyekben futott összesen 1826 ló, 59-el több mint tavai ; elletett ez évben 2,240 telivér csikó, 79-el több mint tavai. — Oroszlyánkorceok. Patten Saunders kapitány négy év előtt egy nőstyén oroszlyánkölyket hozott Afrikából, melly most tökéletesen kifejlődött 34 ujj magas állat. Istállóban lánczon növekedett fel s átalában úgy bántak véle, mint házi ebbel, minek következtében annyira megszelídült, hogy gyakran szabadon bocsátották, be-bejött az ebédhez s a lovasokat kedvenczek gyanánt a szabadba kísérte. Igen jó barátságban élt egy nagy szelindekkel, mellynek anyja bernáthegyi szuka volt. — Tulajdonosa egyszer csak azt vette észre, hogy az oroszlyán vastagodni kezd — holott , mióta eljött Afrikából, nem látott oroszlyánt. Rögtön istállóba tétette s most kilencz hete két kölyket találtak alatta a szalmában. „Captain Patten-Sounders — írja Frank T. Buckland — meghívott, vizsgálnám meg a két kölyket s figyelmeztetett oroszlyánsajáfSágaikra, jelesül hogy szőrük oroszlyánszinü, vadállatszaguk van, feketés szájuk és torokalljuk oroszlyánszerü s hogy éleiket hatalmasan feszítik ki. — Figyelmeztetett továbbá arra is, hogy hason fekve hátsó lábaikat hátra nyújtják s hogy az odavetett húsdarab felé — mind a négy lábukra ugorva, szöknek- Ugatásuk egészen ebugatás, de éjjel iszonyúan vonítanak. En — úgymond a híres természettudós —• őszintén bevallom, hogy saját szerény véleményem szerint a kölykek külseje, fogzata stb. meglepően hasonló a kutyáéhoz, különösen a szelindekfajéhoz." — Angol modor. Annak példájáúl, milly kíméletlen az angol minden valószínűtlen állítás vagy szabályellenes vadászati tett ellenében, közöljük a kővetkezőket. A „Field" minapi számában egy Mr Elliott írja, hogy 90 yardnyiról, tehát közel 140 lépésnyiről, puskája jobb és balcsövével egy-egy grouseot, 117 yardnyiról pedig egy foglyot lőtt. Erre most Calvin Stewart felel : „mellőzve, úgymond, ezen állítás valószínűtlenségét, sőt hihetlenségét, az első eszme, melly olvasásakor keletkezik , az : hogy az ollyan ember, ki csak félennyi távolságról lö szárnyas vadra, akasztófát érdemel, mert nagyon kevés esélye van arra , hogy a madarat elejtse s ez legfölebb megserétezve repül tova és gonoszúl vesz el. Magam is szívesen kiállók Elliott úrnak 117 yardnyira; de madárra csak 60 yardnyiról is lőni esztelenség. — Annyit tudok, hogy kevés vadásztér tulajdonosa óhajtaná Elliott urat vendégeül s azt tartom, hogy ha valaki el hagyta magát ragadtatni s illy távolságról lőtt madárra : akár elejtés akár nem, pirúljon érte, hallgassa el s tegye fel magáhan, hogy illyesmire többé nem vetemedik." — Ez aztán valóságos blunt replica, de az angol sajtóban szokott modor és senkinek sem jut eszébe duellálni miatta. — Szép ugrás. Herczeg Gräften kopói rókát hajtottak november 21-kén olly