Vadász- és Versenylap 6. évfolyam, 1862

1862-11-30 / 33. szám

525 Ez előadás alatt a társaság egy terjedelmes burgonya földre-érkezett. „Milly pompás bely ! — "kiáltott fel az egyik európai — milly gyönyörű lövés esnék itt nyúlra." „Ugy ám Európában — felelt a kreól — de az amerikai nyúlat, ugyan hiába keresné ön itt. Sík, szabad téren — mint már előbb mondtam — nagyon ritkán jő ez lövés elé. — Európában, minél sűrűbb a burgonya vagy a lóhere , annál inkább szeret benne a nyúl lakni, mert a levelek alatt megbúzhatja magát; de az aguti nem úgy fut, mint ez, hanem szökelve halad s igy a vadász minden szökésekor meglátja s lelöheti. О pedig ezt maga is jól tudván, ezért kerüli a szabadabb helyeket." „Mi agutira leginkább olly erdőkben szoktunk vadászni, mellyek már részenkint ki vannak irtva s hol itt-ott a tisztásokon vagy vágásokon szemünk elöl nem menekülhet. — De csakis itt tartózkodik leginkább , mert élelmet legkönnyebben illy helyeken lelhet." „Látja ön ott azt a szép pálma fát ? ezt itt marippának nevezik , gyönyörű levelei vannak, mellyekkel ugyan az aguti nem sokat törődik, de a gyümölcse igen jó s ez az ő legkedveltebb csemegéje. — Ama másik pálmát , mellynek törzse egészen tüskés, auarának hívják, gyümölcse nagy, fehér bélü dió, íze igen kellemes s édes, vajfélét olvasztanak belőle ; e dió akkora mint egy tyúktojás s az agutinak szintén kedvelt tápláléka." A kiszemelt helyre érkezvén, az ebeket szabadon bocsátották. Ez ebek kicsinyek voltak ugyan, mégis agarakhoz hasonlítottak. Apró termetük—a gyarmatos szerint — különösen s kiválólag csak ezen ebeket teszi alkalmassá az aguti vadászatra , mert a vad sokat forgolódik hol ide hol oda, meg-megáll, leguggol, majd vissza fordúl s így nagyobb termetű , gyorsabb ebek, mellyek olly könnyen forgolódni s olly rögtön megállani nem képesek, sokszor túlsudamlanának rajta, mi a vadászatot únalmassá tenné. E módon az ember öt-hat helyett alig egyet-kettőt foghatna. Kis agaraink ellenben mindig a csapán járnak , lassabban ugyan, de időt nem vesztenek s biztosan érnek czélt. „E szerint tehát — szólt ismét az idegen—borzebeket lehetne itt igen jól használni." „Magam is úgy hittem — felelt a kreól — s azért hozattam is egy párt Európából ; de nagyon csalódtam, mert a mi erdeinkben minden lépten nyomon fatuskók bevernek, mellyeket a vénség vagy a vihar terített le ; néha 4—5 lábnyi vastagok, az aguti könnyen átszökel rajtuk , de a borzebnek kerülőt kell tennie, mialatt időt mulaszt s a szimatot is elveszti, az üldözött vad pedig nyakába veszi az útat s odább áll." Most az ebek, mellyek ezalatt az erdőbe érkeztek , jelét adták, hogy a hajtás megindúlt. „Siessünk uraim — szólt erre a kreól — egyikünknek avaczok közelében kell állást foglalnia, mellyböl kizavarták, mert az aguti félóra múlva ismét vissza szokott térni s így aztán, ba mi addig végére nem járunk, az ott állónak puskája elé kerül. I