Vadász- és Versenylap 6. évfolyam, 1862

1862-11-30 / 33. szám

518 s csakhamar el is vesztették ő kémét ; helyette azonban két özet vettek fel ; de ezeket a nyiladékon keresztül, anélkül, bogy lövésre jöttek volna, vadászvonalunkkal ellenkező irányba annyira elhajtották , hogy végre csabolásukat alig lehete hallani. Várakozásomban kissé csalódva —miután azon reményben ringatám magamat, hogy mindjárt az első hajtásban legalábbis egy agancsár fog előötleni : azon irányban , mellyben az őzeket az ebek hajtották, átvonultam az erdőn annak másik nyiladékára ; hova kiérvén, kis vártatva, épen midőn a kopók a csaholást végkép elhagyták, a nyiladék másik végén egy darab fő vad at pillanték meg, ép a mint ama szálas erdőbe vonult, mellyen túl az általam odahagyott nyiladékon vadásztársaim állának; miután azonban a fővad tőlem mintegy 500 lépésnyire lehetett, kivenni nem tudtam : váljon erős agancsár-e ; annyit azonban kivettem, hogy himszarvas. Alig vonúlt el szemeim elöl e kellemes látvány s már kész voltam tervemmel, úgy okoskodván : hogy azonnal sebes léptekkel sietek a helyre, hol a szarvas átvonult és nyomára akadván utána barkácsolok, ha pedig ez sikerre nem vezetne, keresztül érve a szálason, vadásztársaimat a szarvasnak a szálasba történt vonulásáról értesítem s a kópékat összefogva új felállást rendezek, hogy így biztosan kézrekeríthessük a fejedelmi vadat. A gondolat és a kivitel egy volt s tüstént gyors léptekkel a szarvasnak a nyiladékon átvonulása helyére siettem. Több perczig vizsgáltam a talajt, de a csapás nem vala fellelhető s így némileg már alábbhagyva reményeimmel, keresztül kezdettem csörtetni a szálason, bogy minélelőbb hírt vihessek társaimnak a szarvasról ; de alig baladtam mintegy 200 lépésnyire a szálasban, midőn előttem némi rezgetés hallszott, melly már némileg sejtette velem a szarvas közellétét s valóban—alig tettem lábujjhegyen néhány lépést előre s az erdő homályában mintegy 80 lépésnyi lőtávolban agancsok villantak meg szemeim előtt. A vadat jobban szemrevenni vagy meglopni : ebez hidegebb vér kellett volna, mint a millyen e perczben ereimben folyt ; azért nehogy a tétovázás még jobban felfokozza vadászhevélyemet , tüzelésre fogtam fegyverem, de mielőtt ujjam a ravaszt elérte volna, a szarvas neszt fogott s olly mozdulatot tön, hogy a fák miatt csak feje volt látható. E helyzet 80 lépésnyi lőtávolból nem volt ugyan lövésre kedvező, de miután a szarvas neszelőjét mindig magasabban emelte a légbe s már mintegy biztosítani látszott : attól kellett tartanom, hogy szelet kapván, a fák között úgy elszökik hogy reá sem lőhetek ; annálfogva azt gondoltam, hogy bizon csak útnak eresztem én a golyómat s ezzel a ravaszt elnyomtam. De milly szomorú meglepetés ! az erdő viszhangja a durranás helyett csak egy csettenéssel válaszolt — fegyverem, talán a kupacs hibás volta miatt, nem sült el.— Ezen kellemetlen meglepetést azonban, a legnagyobb örömömre, még nagyobb meglepetés követte ; mert a szarvast kupacsom elcsettenése nemhogy el nem riasztotta, sőt inkább ez a csettenés után még jobban felém fordúlva biztosított ; azonban alig téve új kupacsot fegyveremre, a szarvas már szökve törtetett odább. Megfosztva látván magamat ekép legszebb reményeimtől » az a gondolat czikázta át agyamat, hogy amint csak lábam és tüdőm engedi, utána törtessek a szarvasnak ; mert lehet, hogy erős üzekedő szarvas lévén, nem fog huzamosabban vágtatni, hanem ismét visszafordulva neszt fogand. — És csakugyan nem csalt sejtelmem , mert alig iramodtam