Vadász- és Versenylap 6. évfolyam, 1862

1862-11-20 / 32. szám

511 dűlőkből állnak, mi által az ökrész , juhász és csikós nélkülözbetővé válik. Ez nem egyéb takarékosságnál emberek dolgában. De itt azután vadászni sem lehet úgy, mint mi szoktunk azokon a szabad végtelen síkokon, vagy akár a felföldön is, hol a tövises sövényeken rontanak keresztül, fel sem vévén a kárt, mellyet a tövisek a ruhában, de még igen sokszor az alatta levő elevenben is okoznak. Angliában az eféle vadászat illetlen volna s pedig azért: mert nem szokás. Mi egészen más módon jártunk el : kezeinket zsebjeinkbe dugva s kényelmesen politikáról, irodalomról, gazdászatról stb. beszélgetve, a simára gereblyélt dülőösvényeken mendegéltünk a sövények mellett s az első sorompóhoz érkezvén, melly be volt zárva, csak Pedrot küldtük be , melly vágtatva rohant, de csodás ügyességgel keresvén, csakhamar kikutatta az egész tért. Megjegyzendő, hogy még igen sok gabna állott lábon, de különben is csak olly dűlőkre eresztettük Pedrot, hol nem sok vadat gyanítottunk. Ha azonban az aratás még nem is volt bevégezve, mindegy : a szokás úgy hozza magával, bogy az ember September l-jén már vadászni menjen. MidőnPedro visszatért mintNoe első galambja, a nélkül bogy talált volna helyet hol megállapodjék : ismét egy másik sorompóhoz mentünk újabb kísérletet tenni. Itt már fogolyfalkával találkozott ; meg is állta 30 lépésnyiről s olly mereven állott aztán, hogy talán inkább éhen veszett volna el, semhogy csak egy tapodtatnyít is mozdúlna. Most magunk is bementünk, lassan, komolyan, egyik a másik után, mint a vadludak ; felálltunk egyenes vonalban, gondosan kimért, megfelelő távolban egymástól; azután megindúltunk s kimért, katonás lépéssel mentünk a vad irányába, mellyet ebünk farkcsóválva állott. Az első fogoly felzörrenésére az első lövés is eldördült. Pedro hasra feküdt s nem merte az elejtett vadat elhozni, nehogy valamikép az egész falkát felriaszsza. Az angolok egyátalán igen nagy hibának tartják, ha az eb az elejtett vad után indúl. A többi vadász pedig e lövést úgy fogadta, mintha beléjök ütött volna a menykő : kő vú váltak, a földbe gyökereztek, meg sem moczczantak; egyikünk sem mert csak egy lépést is tenni mindaddig, míg társunk fegyverét újra meg nem töltötte, ez pedig elég komolyan s elég lassan történt, ép úgy mint a porosz katonáknál, kik a csatatéren is tizenkét vezényszóra töltenek. Ezután újra megindúltunk, megint a legegyenesebb sorban s jártunk, mig az egész falka fel nem kelt és a sövények közt el nem széledett. Magam nem találtam e komoly, fegyelmezett, nyúgalmas mulatságban semmi élvezetet s csak hellyel közzel lőttem egyet-egyet, ép olly komolyan és szomorúan, mint társaim. E vadászat a sövények közt a halálig únalmas három óráig tartott. —• Ki hitte volna, hogy én még valamikor a vadásztéren töltött órákat halálig unalmasoknak fognám mondani s pedig ép az idény legelső napján ! . . Ezután valóságos síkságra érkeztünk, melly elég szabad, elég róna volt; se árok se sövény nem állta most már útunkat s az első pillanatban, midőn a sorompók szemem elől eltűntek, ép úgy éreztem magamat, minta madár; melly kalitjából megszabadúl. De haj! a szokás ellen