Vadász- és Versenylap 6. évfolyam, 1862
1862-10-20 / 29. szám
463 Minthogy azonban nem remélhettem , hogy egyhamar helyzetét megváltoztatná : olly jól, a mint lehetett, czélba vettem s elszorítottam a ravaszt. A fenevad ép a lövés pillanatában emelkedett talpra, magam pedig, jóformán csak vaktában czéloztam volt oda hol vállát véltem s így nem voltam képes meghatározni , hogy golyóm hova csapott, valamint azt sem : minő eredménynyel ? A sebzett fenevad azonnal irtóztató ordítással felém kezdett rohanni ; de ő sem tudta bizonyosan honnét jött a lövés s így kölykével együtt a sürübe törtetett. Mintegy száz métrenyi távolban megállt'' s most hosszas jajveszékléseit hallottam. Ezután mintegy két óra hosszán át hallgatott, majd meg újra kezdte a jaj veszéklést ; de ekkor már mintegy kilométrenyivel távolabb, a nagy hegyek lábjában kellett lennie. Mintegy 4 óra tájban ismét hangosan ordított, azután a hegység északlejtője felé vette útját. 1860. év legelső reggelén kimentem a sebzett fenevadat felkutatni, melly azonban maga vette át a kalauz tisztét, ösvényét minden lépten sürü vérnyomokkal festvén. E vérösvényt követve, a borzolii hegység nyugati lejtőjét elborító sűrűségbe érkeztem. A talaj nedves volt s itt ott meghevert helyek az oroszlyán gyakori megpihenéséről tanúskodtak. A látottakból azt gyanítottam, hogy első bal lába van meglőve ; mit igen jó volt tudnom , mert e csekély sebbel még nagyon messzire csalhatott maga után s útközben még igen sok kárt is okozhatott. A hegységen keletről nyugatnak vezető útig jutván, itt arabokkal találkoztam, kik megkértek, engedném hogy kísérjenek s kérésüket nyelvük legotrombább káromkodásaival fűszerezték, melly káromkodások mind a hatalmas dúvadat illették, melly az ö nyájaikban olly roppant károkat okozott. A bozót itt már olly sürü volt, hogy csak ügygyei bajjal haladhattam ; minek folytán másik fegyveremet az arabok egyikének adtam át, szorosan meghagyván neki, maradna szüntelenül mellettem, hogy a mint egyik puskámat kilövöm , a másik rögtön kezemnél legyen. Midőn a hegygerinczét elértük, itt óriási fák és sürü bokrok rengetegéből hangos ordítás hallszott. Ugyanazon pillanatban az oroszlyán is előrohant s a mienkkel ellenkező irányban távozott. Midőn bömbölését hallottam, azt hittem rögtön rajtunk lesz s megtámad. Ez okból megálltam s fegyveremet lövésre emeltem ; de felénk se nézett s mire szemeink elé került, már igen távol volt. Arabjaimat az ordítás rögtön megugrasztotta ; pillanat alatt magam álltam s valamennyi kísérőmnek se híre se hamva nem volt többé. E gyávaság mondhatlanúl felboszantott; de leginkább arra haragudtam, ki puskámmal együtt a kereket megoldva, azon helyzetbe hozott, hogy szükség esetén lövésemet ismételni képes nem lettem volna. Magamnak is futnom kellett a gyávák után, míg utolérhettem s midőn ez megtörtént, azonnal ismét magamhoz vettem átadott fegyveremet, visszaküldtem őket s meghagyván, hogy semmi áron követni ne merészeljenek , az ösvényen megint tova ballagtam oroszlyánom után. Délutáni 1 óra tájban végre megláttam oroszlyánomat, bár tőlem kissé messze feküdt. Beleunván azonban a hosszú keresésbe, koczkáztattam a lövést s erre rög-