Vadász- és Versenylap 6. évfolyam, 1862

1862-01-30 / 3. szám

41 Öt perczig körülbelől csendesen volt ; azután, valószínűleg útjában álló leshelyemet észrevéve ; nagy szökésekkel s hangos ordítással a sátrak irányában távozott? a nélkül hogy kecskémet figyelemre méltatta volna; melly, alighogy a félelmes fenevad odább állt, ismét elkezdte siralmas panaszait. Negyedóra múlva a kutyák zajos ugatása s az arabok rút kiabálása arra látszott mutatni, hogy az oroszlány aligha a duarra nem rontott. E zajgás azonban rá ijesztett, mert, valószínűleg észrevevén hogy öt illeti, gyorsan ellábalt s kis vártatra a délnyugati hegységben hallottam ismét. Az éj ezután csendben és sikertelen várakozásban folyt le. Reggel visszatérvén a duarba : tudtomra adták, — a mit már úgyis tudtam — hogy t. i. az oroszlány őket éjfél előtt csakugyan meglátogatta. Ezenkívül kértek, maradnék csak három vagy négy napig köztük s ez idő alatt mindenesetre leend alkalom, hogy az oroszlányt meglehessem. — Kérésüknek örömmel engedvén, egész délelőtt a rengetegeket jártam be újra, mellyeket már a megelőző esten kikémeltem volt; s ez alkalommal azon helyre is akadtam, hova az este ellenem visszavonúlt, melly hely a már említett lambessai úton, fenn a magasban levén, a jövő éjre ismét régi leshelyemet véltem elfoglalandónak. Szerencsétlenségemre dél tájban sürü köd ereszkedett alá s két órakor az eső is megindúlt, melly folytonosan szakadván, leshelyemet el nem foglalhattam. Ezenkívül a perczenkint sűrűsödő köd olly sötétséget okozott, hogy egy lépésnyire is alig lehetett látni s így nem volt más mód, mint hogy a duarban maradjak. Esti hetedfél óra körül, a sötétségtől védve, előjött az oroszlány s csendesen, eleinte macskalépésekkel közeledett a duarhoz, azután hason csúszva, ne hogy a kutyák meglássák s az arabokat ugatásukkal felriaszszák. A nyájak akiokba voltak csukva s ez aklokat a földbe vert erős ágakból készült, harmadfél métrenyi magas s egy métrenél szélesebb fal kerítette. — Egyetlen szökésre az akolban termett az állatok királya s az első juhot, melly útjába került, megragadta ; a második szökésre ismét künn volt zsákmányostól az akolból s azonnal a legnagyobb sietséggel odább állott. A zavar, mellyet megjelenése a nyájban okozott s a zuhaj, melylyel zsákmányostól a kerítésen kirohant, az ebeket felébresztette. — Ezeknek veszett ugatása az arabokat keltette talpra, kik meg borzasztó káromkodással átkozták hanyag, késedelmes őreiket. A pokoli zajra magam is felébredtem és siettem a többi után. Látod, szóltak az arabok, látod hogy az átkozott Said még tanyáinkat is megtámadja. Ezután pár puskalövést küldtek utána, gondolván hogy ijedtében majd zsákmányát odahagyja, de a rabló nyúgodtan távozott s csak gúnynyal vette e haszontalan ijesztgetést. Daczára a folyamokban szakadó esőnek, arabjaim az egész éjen át rézsen állottak ; magam azonban illyen időnél mitsem végezhetvén, vissza mentem sátramba. Másnap csak ismét ollyan idő volt, az eső még mindig esett s így látván, hogy ez egyszer czélomat el nem érem, elhagytam a duart s visszatértem Batnába. April 15-kén ugyanezen duar arabjai felkerestek s tudtomra adák, hogy a megelőző éjen ismét megjelent a régóta ismert rabló s legerősebb ökreik egyikét fojtotta