Vadász- és Versenylap 6. évfolyam, 1862
1862-06-30 / 18. szám
285 — Igen uram , egészíté ki Tamás, ki, tudván hogy e módon az éjjel akár tíz mértföldnyivel is odább állhat, rettentően neki bátorodott — igen uram, elküldöm önhez tanúimat s holnap reggel életre halálra megvívunk — holnap reggel, életre halálra. — Életre balálra — felelt a kapitány — de hogy időt ne vesztegessünk, azonnal fogom önt agyonlőni. — Azonnal ! nem, nem ! felelt Tamás, kinek harczi tüze hirtelenében megint a csizmája sarkába szállott — ez lehetlen, nekem még ma fontos dolgaim vannak ügyvédemmel. — Ügyvédjével ! no hiszen ne búsuljon, majd nem lövöm egészen agyon, csak félig; ügyvédével azért még majd végezhet s végrendeletét is tollába mondhatja. Szegény Tamás úgy összerezzent mint a nyárfalevél, mikor végrendeletét olly közel álló s olly bizonyos dologként hallotta említeni. Nagy kedve lett volna új meg új okokat a párbaj elhalasztására felhozni, de társai szemrehányásokkal halmozták, hogy vonakodásával a herényieknek szégyenére válik s midőn ez sem használt, megragadták s a kapitány után vonszolták. — Önnek meg kell becsületünket mentenie — szóltak hozzá — mert a kapitány nem csak önt, de mindnyájunkat leócsárolt. — Mentsék meg hát önök, hisz elég jól tudják hogy én még egy nyúlat jsem tudok agyonlőni. — Ön adott a sértésre okot, önnek is kell azt megboszúlnia; mi csak közvetve vagyunk a dologba rántva. — Ha azonban a kapitánynyal nem akar megvíni, akkor velünk kell majd egyenként megverekednie, a mért becsületünket pelengérre tette. Válaszszon tehát : — Ha meghal, becsülettel hal meg; ha pedig a kapitányt lelövi, akkor olly lakomát rendezünk tiszteletére, mellynél hat hétre jól lakhatik. — Macskahússal ! — Dehogy macskahússal ! a legfinomabb nyúlhussal. — De ha agyonlő ? ! — Abban az esetben fényes emléket állítunk sírjára, melly re hősiességét s dicső halálát kiírjuk. — Igen szépen köszönöm, de .. — Semmi d e, tisztelt Tamás uram, győzni vagy meghalni, ez a jelszó s most előre ! S ezzel a túlbuzgó tanuk Tamás bácsit ellenszegüléseinek daczára karonfogva a párbaj színhelyére czepelték. Ezután előszedték a pisztolyokat, irgalmatlan kézzel szemei előtt lassan megtöltötték porral s golyóval, melly utóbbiakat azonban szépen zsebjeikbe csúsztatták. — Tamás olly szörnyen el volt rémülve, hogy a golyók félre vándorlását észre sem vette. Mikor kezébe adták pisztolyát, még egy végső kísérlettel lépett elő. — Kapitány uram — szólt reszkető hangon —esküszöm a magas egekre, hogy