Vadász- és Versenylap 6. évfolyam, 1862

1862-06-30 / 18. szám

283 Legelső fogása e körmönfont stratagétának az volt , hogy társát egy közelesö pagonyba csalta. Alig hogy a pagonyhoz értek, azon emberi gyarlóságok egyikével állott elő, mellyek halasztást nem igen tűrnek s melyeket az ember csak úgy rázhat le nyakáról, ha egyedül van s miután a kapitánytól ez iránt engedelmet kért volna, csak pár rövid perezre — mint mondá — a sürübe visszahúzódott. A kapitány szivesen várakozott, bár az idő múlván, úgy tetszett neki mintha Tamás bácsi kissé sok időt fordítana emberi szükségleteinek kielégítésére. Minde­mellett igénybe vette saját türelmét, nem akarván társát nagy fontosságú végzendő­jében zavarni. Utóvégre azonban, midőn már ittott egy negyed óra folyt le a vára­kozásban , felkerekedett, elkezdte Tamást híni is, keresni is és hegyet völgyet ösz­szejárt, de hasztalanul, Tamás bácsinak se híre se hamva nem volt többé, sőt még távozása ürügyének sem látszott csak legszerényebb nyoma is. A kapitány most kezdte csak átlátni, hogy rászedték s mint illyes esetekben rendesen történni szokott, most csodálkozott csak, hogy ö ezt már rég észre nem vette. Meg is fogadta — az igaz hogy kissé későn — miszerint ez többé rajta nem fog megesni s azután nagyon rosz kedvben tért haza, az egész úton egyében nem törve fejét csak azon : mikép fogja ő Tamásnak a kölcsönt visszafizetni, ha a vélet­len vagy a jó sors ez embert még egyszer útjába ejti. Három vagy négy nappal később elbeszélte kalandját egy kávéházi társaság­nak, hol a jejenlevők egyike azonnal felértvén honnét fú a szél, olly élénken festé le Tamást, hogy a kapitány e leirás után benne rögtön emberére ismert. Vígaszta­lásául még azt is elmondták neki, hogy a fosztogatás Tamás bácsinak kenyeres mes­tersége s hogy ez épen nem volt az ö legelső kísérlete. A kapitány szinte könnyebbültnek érezte magát, mikor megtudta, hogy nem ő volt a fosztogatónak első áldozata s felhagyván eddigi száz meg száz kegyetlen tervé­vel , a társaságnak megígérte, hogy a visszatorlásban egészen az ő tanácsukat kö­vetendi. Tamás bácsi bátorság és vitézség tekintetében nem levén épen a legfényesebb tekintély, elégnek vélték, ha ezen tulajdonait teszik próbára s egyszerűen ráijeszte­nek. A legnagyobb bökkenő azonban az volt, hogy nem tudták őt rejtekéből előcsal­ni , mellybe minden nagyobbszerü fosztogató hadjárata után vissza szokott vonúlni. Hlyenkor ki sem lépett lakából, ajtaját senkinek meg nem nyitotta s minden perczét a jó falatoknak szentelte, mellyeket elcsennie sikerült. — A kedvező pilla­natot még előbb be kellett várni. Midőn már több hét lefolyt s utolsó kalandját némileg elfeledettnek hitte, akkor Tamás óvatosan szokott előbújni s csak fokozatosan kezdett mindig gyakrabban a tár­saságokba s kávéházakba eljárni. így esett, hogy egy szép reggel, mikor még csak a lakához legközelebb esö kávéházig bátorkodott, a kapitány s több társai, kik őt szintén itt vélték legelőbb megcsíphetni, ép akkor léptek be, mikor Tamás legjavá­ban a hírlapokban böngészgetve , reggelijét költötte el. A legutolsó fogoly is fel volt már emésztve s utolsó kalandja után több hét folyt már le, a nélkül hogy valaki őt kérdőre vonta vagy egyátalán nyugtalanította volna s így helyreállt lelki nyugalommal, bátran, a legnagyobb biztosságban szörpölgette

Next

/
Oldalképek
Tartalom