Vadász- és Versenylap 6. évfolyam, 1862

1862-06-20 / 17. szám

262 Akárhogy kereshették, akárhogy hívhatták már aztán, Tamás bácsinak nem volt többé se híre se hamva. Úgy eltűnt, mintha soha ott sem is lett volna s mikor a rászedett vadász őt visszatértében a becsali csárda mellett leste, akkorára Tamás bácsi jól ismert mellékutakon már rég hazatért volt s négy fala közt gyönyörködött a felett : hogy nyúl is van s a puskapor is megmaradt. A vadászatnak ezen, nem annyira gyengéd, mint inkább találékony gyakorlásáért Tamás bácsit ismerői elkeresztelték fosztogatónak. A fosztogatót a vidék örege apraja úgy ismerte mint a rosz pénzt — de óvakodott is tőle minden ember, valamint a rosz pénztől. „Csak a fosztogatótól óvjon meg Isten!" ezzel a kívánattal küldték szt. Hubert vén tanítványai a kezdőket vadászatra s elmondták illy énkor, hogy csalta ki tölők az illy en meg amollyan ekkor és akkor legszebb vadjaikat ; ez egy pár nyúlát, amaz egy pár foglyát, fürjét siratta. Azonban Tamás bácsi élete sem állott csupa örömökből ; ő is megadózott a sok elcsípett ízletes falatért, ö is megadta ezeknek az árát. Nem volt bosszúállás , min keresztül ne kellett volna esnie és sokszor a jó pecsenyék után a visszatorlás keserű falatjain is elég sokáig volt mit rágnia. A többi közt egy szép napon a következő módon kellett elkövetett bűneiért lakolnia : Hat vadásztárs összebeszélt, hogy valamellyik napon kimennek együtt a berényi tarlókra fürjészni, hol a fürjek rendesen nagy számban tartózkodtak. Hogy friss erővel léphessenek a vadásztérre, még a megelőző esten jöttek össze a k....i csárdában, melly messze künn a határban fekszik, azon szándékkal, hogy korán reggel talpra kelvén, mindjárt a csárdát környező tarlókon kezdendik meg a vadászatot. Még jókor volt gondjuk, hogy Tamás bácsinak leendő vadászatuk közvetett úton tudomására jusson ; de maguk úgy tettek, mintha nem lett volna szándokuk öt meghívni. — Meg is jelent ő pontosan s azon reményben, hogy szokott cselének itt majd megint egyszer jó alkalom nyílik, hogy étvágyát tárczájának kára nélkül megint egyszer ki fogja elégíthetni, kérte őket, engednék a vadászatban részt vennie s már eleve tudván , hogy hat vadász fogja a fürjeket lepufogatni, jó eredmény reményében legnagyobb táskáját kerítette száraz nyakába. Eleinte vonakodtak őt társaságukba fogadni, nehogy gyanú kerekedjék benne; de később, mintha kérésén megindúltak volna, megengedték hogy velők mehet s nyakukba vették az útat puskástúl, ebestül, minden pereputtyostól. Megérkezvén a düledékes csárdában, azonnal mindannyian leültek az asztalhoz estebédre. Nagy ügygyei bajjal tudtak csak annyira mennyire is jóllakni, mert Tamás bácsi étvágya ez egyszer megint olly hatalmas és kielégíthetlen volt, mint a Danaidák hordaja. Estebéd után finom szegzárdi mellett folyt a poharazás, mellyben ismét Tamás bácsi tett ki valamennyin s itt is, mint az étkeknél, csak ő volt a legény a gáton. A pohár szorgalmasan kézről kézre járt ; Tamás bácsi pedig mindannyiszor emberül ürítette fenékig, minek folytán csakhamar ki is dült és nem került egy órába, már az asztal alatt aludta az igazak álmát. Mindehez még pár csepp valami ártalmatlan bódonyból járúlván, olly nyugo-