Vadász- és Versenylap 6. évfolyam, 1862

1862-05-30 / 15. szám

231 tartozik. Bár az embernél is mindig arányban állna a vállalkozási ösztön tehetségének öntudatával ; köz- és magány életében üdvére válnék. Noha tehát a keselyű általában nem támad meg élő állatot, egy izben még is igen megható jelenetnek voltam tanúja. A szerémi nagy legelőkről késő ősszel rókavadászatról térvén vissza , öt vagy hat keselyűt láttam egy rakáson ülve s szárnyaikat csapdosva valami sötét test felett. Oda vágtatva láttam, hogy ez egy árokba dőlt ló, melly betegségtől elgyengülve nem birt felkelni. Csekély erőlködés daczára, mert már csak fejének emelésével igyekezett kegyetlen megszállóitól szabadúlni, ezek mohó szemtelenséggel tolakodtak felette, mintha egymásra irigykednének a dús falat miatt. Közeledtimkre felrepültek, de csak fejünk felett kóvályogtak. A szegény állat több helyen viselte már a karmok nyomait, de felszaggatva még nem volt; úgy hiszem, hogy a gyenge erőlködésnek, mire a nyomorúlt áldozat még képes volt, elhalására vártak s csak aztán akartak a lakomához fogni. A mint távoztunk, már ismét ellepték s viradóra aligha csontjainál több maradt a helyen. — Ezen eset is azt bizonyítja, hogy míg az állat, mellyre leakarnak csapni, mozdúl, azt nem mellesztik, mert erre elég idejük lett volna mielőtt oda értünk s akkor a ló még bántatlan volt. Az orvmadarak közül, mellyek e vidéken tartózkodnak, leginkább keselyű elejthetése után vágyódtam.—Megengedem, hogy ez ártatlanabb állat mint a sas, sőt jó tulajdona miatt inkább kímélendő mint pusztítandó. De vadászati szempontból tekintve a dolgot megengedjük-e azt, hogy a medve s farkas lövése csak azért örvendeztet, mert ragadozó állat s ha el nem lőjjük, nyájainkban vagy vadállományainkban kárt okozhatnak? Egyedül böre miatt akarnánk-e vidrát lőni? vagy ha a tömeg ágazataiban csőrtől nek a 12-es szarvas agancsai, vadtestének kedvéért érezzük-e a lázas feszültséget, mellyel kivonulását várjuk? Ugy-e ez nem így van? Nem a vad birhatása egyedül az , mi ennek felkeresésére indit ; nem a toll sem a bőr, nem az agancs, sem a vadtest az , a miért szenvedélyre gyuladunk. A vadászatot önmagáért s e miatt a vadat ! így fejtem én meg a vadászszenvedélyt, hogy mint Zeno tanítványai az erényt önmagáért, a valódi vadász iízze a vadászatot a vadászatért. Csak így találjuk meg e gyakorlatban a szellemi munka után a kedves szórakozást, a tellyesitett kötelesség utáni jutalmat s elégtételt. A földet, a tenyészetet, az állatok országát rendelkezésünkre adja és élvezettel avat fel ama nagyszerű egyetem tanítványaivá, mellyhez az imént idézett szózat e szavai intézvék : „szép vagy te óh látható világ önmagadban, de sokkal szebb vagy még, cselekvő erődnek dicsőségében!" A hatalmas szárnyast, melly e szép világnak légtengerét átvitorlázza, ősi tanyájában felkeresni, ez méltó tárgy volt arra, hogy képzelmemet megragadja. Ez okból tehát a tavasz egy csöndes, derült, meleg napjának hajnalán átkeltünk a Dunán. A cserevicsiparton találtuk aföerdészt, kedvezően hangzó tudósítással. Öt keselyűnek fészke van bebizonyítva, mindannyi megközelíthető fák tetején. —Magas kerekű s keskeny kasú szerémi szekerekre ülve, a part szélén épült helységen túl, szöllővel és szilvásokkal beültetett lejtők közé értünk s innen haladtunk a potorányi völgy felé. Tauhe történeti és földleirási irataiban azt állítja, hogy Szerémben a szilvafák egész erdőket képeznek. Bármikép láthatta ő ezt egykor, elég sajnos hogy ez így nincs többé. — Ezen tenyészág, melly Szerém megye termelésének jelentékeny kútforrása volt, most 15*