Vadász- és Versenylap 6. évfolyam, 1862

1862-04-10 / 10. szám

154 „Jó, megengedem ; de ez csak három s lia ezeket lelövöm, te még is tízzel vagy előre. Ez már aztán csak is a szerencse dolga , nem tagadhatod?" „A szerencsének is lehet része benne, de a siker attól is függ, mint használjuk fel a szerencsét." „Példáúl ? Hát nem esett-e mind a hét szalonka mellyre lőttem ?" „Igaz , egyet sem hibáztál, mert — mint magad mondád— kétséges lövésekre nem vállalkoztál s csak tisztás helyeken, hol az egész madarat láthattad, lőttél.— Es ezen ovatosság igen szép — állandó vadnál, ott magam is követem e szabályt, de az erdei szalonka, e gyorsan átvonuló vendég, nem érdemel illy tekintetet. Sehol se nyilik annyi alkalom merész lövésre, mint szalonka vizslászatnál, kivált szeles napokon ; s én részemről rá lövök, bármilly keskeny rézsen át, bármilly sűrűségben, legsebesebb röptében — sőt még akkor is, ha a szél szinte sodorja a madarat. Igaz, hogy a serétet néha ágak fogják fel s a madár elmegy — nem tagadom, hogy legközelebb is négyet hibáztam, de a végeredmény még is részemre hajlott. " Gábor barátomnak nagy elégtétel volt hibázásaim bevallása s ezentúl engedékenyebb arcczal hallgatta tanácsaimat. „Továbbá, folytatám én, rosz helyeket választottál a keresésre, azon alacsony nedves völgyeken, hol többnyire jártál, száraz tavaszokon sok a snepf, de az illy esős tavaszon, mint az idei, inkább a magaslatok felé tartanak, mert a túlnedves talajt ép olly kevéssé kedvelik, mint a szárazat. — Mig tehát te az alljakon kerestél, én fenn jártam s madaraim legnagyobb részét elhagyott erdei utakon és fiatal kopár vágásokban találtam ; mert ha a bokrok esőtől nedvesek, a snepfek illy tisztás helyeken örömest tanyáznak. Végül — Wrenchről ép azt tartom, mit hosszúcsövü puskádról ; ez pompás fegyver, az pompás kutya, de egyik se busirozásra való." A kutya-articulusnál barátom ismét tűzbe jött, másnap azonban, midőn együtt mentünk ki s ő Cáro működését látta, meggyőződött állításom igazvoltáról. Egy pár csendes, derült, verőfényes napunk volt ezután, mellynek nyugodt légkörében a szalonkát tisztán láttuk kelni és ismét levágódni, mi feltalálását nagyon megkönnyité s én e két nap alatt tizenötöt lőttem, barátom hárommal kevesebbet. — Aztán hideg és viharos napok következtek s ezekkel az 1821-ki jó szalonkaidénynek vége is lett. E szeles napokon sovány volt az eredmény; de nem is érdemes illyenkor egykét vadásznak kimenni; mentül többen vannak s így mentül szélesebb a busirozók vonala, annál jobb, — ha az egyik nem, a másik látja meg, hova vágódott le a sebesen húzó szalonka. (Vége következik.) Utóhangok. Ság, martius 27. Habár a szalonkaidényt nem lehet már tökéletesen befejezettnek tekinteni, még is azt hiszem : hogy ezen a tavaszon, alighanem ma váltom be szavamat utoljára. Nem is igen emiithetek fel egyebet annál, a mit már megelőzőleg közlöttem ; azt tudniillik : hogy miután vidékünkön semmiféle körülmények közt se tömegesen, se hosszasan nem tartózkodik a szalonka, ha a tavasz nem kiváló 1 a g nedves, — a kedvezően mutatkozott időjárás pedig rögtön ellenkezőre for-