Vadász- és Versenylap 6. évfolyam, 1862

1862-03-30 / 9. szám

142 lett s ollyat rántván a zabolán, hogy azt hittem ketté törik, paripámat hátulján hirtelen megfordítottam. — E pillanatban a bika szarva czombomat érintette. Akkorát kiáltottam, hogy talán mértföldnyire is meghallották s csak vágtattam nagy sietve tovább, mialatt bőrlábtyúim s nadrágom úgy lebegtek mögöttem, mint összerongyolt zászló. Biztosságban érezvén végre magamat, áldottam a jó sorsot, melly megmentett; társaim is csatlakoztak hozzám, olly halaványon mindketten, mint a fal, de alig olly halaványon mint én. Ok azt állították, hogy látván helyzetemet, darab ideig batkát sem adtak volna életemért, de sem segélyemre nem siethettek, mert a veszély olly hamar jött, sem pedig lőni nem mertek, félvén hogy vagy lovamat, vagy épen engem lőnek agyon. Ezután, óvakodva nehogy ismét kelleténél közelebb menjek hozzá, folytattam a tüzelést Billyre, de annyira fel voltam hevülve, hogy sehogy sem sikerült jól czéloznom. A hetedik lövésre azonban mégis térdre rogyott s annyira elgyengült, hogy képtelen volt már felkelni. Lovam nem akart semmi áron közelébe menni, tehát leszálltam s úgy végeztem a gaz ficzkóval, azután száját vizsgálva, csak két fogat s annak is csupán gyökerét találtam benne. De nem is volt fiatal legény ő kerne. Bombonnel első oroszlánya. Nem mulaszthatjuk el Chassaing önéletírásának mai számunkban közlött szakaszához még a következő három tudósítást is csatolni, mellyek Bombonnelnek, ki eddig már mint párduczölő volt ismeretes, első oroszlány vadászatáról és Chassaing társaságában kivívott első diadaláról hoznak hírt. Bombonnel, barátját a Journal des Chasseurs szerkesztőjét első sikeréről azonnal távirati úton értesítette, mig később a következő levelek ezen eseményről bővebb adatokat hoztak. „E hó első napjaiban — írja Chassaing, Ghelmából február 20-án — a Constantini főnök Bombonnelt és engem meghitt, hogy mennénk Ghelmába, hol az oroszlányok s parduczok egy idő óta irtózatosan dulakodván, az arabok alig győzik várni, hogy tőlök bármi módon megmenekülhessenek. Mennyire siettünk, a főnök meghivását követni: nem szükség mondanom s már február 11-én hagytuk oda az aurés-i hegyeket és Constantinebe mentünk, hol a legszivélyesebben fogadtak. — 14-én elértük Ghelmát ; itt az alfőnök a legmegtisztelőbb kitüntetésekben részesített s tudtunkra adta, hogy Ued-Maiz körül, hol az oroszlányok leginkább tartózkodnak, saját vezérlete alatt nagyszerű hajtóvadászatot rendezend. Erre nézve azonban sem Bombonnel, sem én nem akartuk a felelősséget magunkra vállalni, tudván, mennyire veszélyes lenne a vadászatnak ezen neme s hogy ez esetben több áldozat esnék emberekben, mind oroszlányokban. 16-án óhajtásunk folytán az Ued-Haridra vezettek, melly hegység Ghelmától 12 kilométrenyire fekszik s nem levén szándokunk többekkel vadászni, csak ketten indúltunk a vidék kikutatására, hogy azután tervünket megállapíthassuk. Bombonnel egy magaslatot választott leshelyül, mellyröl a hegység valamennyi