Vadász- és Versenylap 6. évfolyam, 1862
1862-03-10 / 7. szám
106 Mintegy félórai kellemes lovaglás után egy hosszú hegygerinczröl nagy gulyát pillantottunk meg, melly egy mértföldnyire tőlünk a hegyoldalon legelészett. Tervünk hamar megvolt, melly szerint kettőnknek kerülőt kellett tennünk, hogy az egész gulyát ha csak lehet tanyájában becsapászszuk. Azon olvasóimnak, kik az ausztraliai vadgulyák szokását nem ismerik, meg kell mondanom, hogy ezek a nap forrósága elöl többnyire árnyas, hűs helyekre vonulnak; e helyeket a bennszülöttek tanyák nak nevezik s a gulya, ha zavarják, oda szokott menekülni. — W. és én vállalkoztunk e feladat kivitelére, míg másik társunk és Jemmy visszamaradtak, hogy azon esetre ha a gulya a hegyoldalról lefelé a szabadba akarna jönni, útjába álljanak. Nagyon óvatosan s a mennyire lehetett elfödötten lovagoltunk előre ; de milly nagy volt álmélkodásunk, a mint a helynek, hol az imént még az egész gulya legelt, közelébe érvén már csak hült helyüket találtuk. Aligha szelet nem fogtak s a csapák csakhamar tanúsították, hogy a völgynek valamellyik hajlásában levő tanyájukra távoztak. Ez azonban nem volt ellenünkre, mert társunk és Jemmy a másik oldalon állottak, hogy vagy útjokat szegjék vagy becsapászszák s így mire mi oda érkezünk majd közösen folytathassuk a vadászatot. Az egész, 15 darabból álló gulya, a mint előre gondoltuk, csakugyan tanyáján volt s örege apraja tekintgetve kémlelte a váratlan s ismeretlen megzavarodás okát. A mint megpillantottak, valószínűleg ismét odábbállottak volna, ha Jemmy és vele levő társunk e szándékukat nem gátolják. Erre amazoknak jelt adván hogy lövésre készen álljanak, leszálltunk lovainkról, megkötöttük őket s óvatosan húzódtunk olly közelre, honnét kényelmesen czéloznunk lehetett. — A gulyában három derék kétéves bika volt s két vén tehén, melly utóbbiak legközelebb esvén hozzánk , az egyiket én a másikat W. szemelte ki magának. Az adott jelre azután eldördült a sortűz s három darab elesett.—Az én tehenem azonnal dermedt volt, mert a golyó füle mögé fúródott, melly hely, mellesleg legyen mondva, legkedvesebb czélpontom valahányszor kedvemre tehetem a lövést. W. nem volt illy szerencsés, mert golyója a tehenet lapja mögött érte , mire ez sebzetten ugyan, de olly gyorsan követte életben maradt társait, a mint csak a meredek hegylejtőn lefelé futni képesek voltak. Magunk azonnal lóra pattantunk , míg Jemmy visszamaradt, hogy az elesettek nyelveit, veséit s az ágyék alatt fekvő gyenge húsrészeket konyhánk számára kivágja , a többit pedig utasításom szerint megmérgezze. Sebesen hajtva lefelé a völgynek, a menekülő gulyát csakhamar elértük. Amint a sebzett tehén közelébe jutottunk , ez azonnal megállott s támadólag szállott velünk szembe. — Most rajtunk volt a sor hogy megálljuk a sarat. W. hirtelen bal oldalára ugratott s most már több szerencsével lőtte golyóját a tehén szivén keresztül. — H. és én, míg W. visszamaradt az elejtett tehenet megmérgezendő, a gulyát újra üldözőbe vettük, míg végre a kiszemelt bikákat megállítanunk sikerült. — Első lövéseink nem voltak halálosak s igy a bikák is megtámadtak, de ez csak az ö kárukra volt, mert a legkedvezőbb perez ép ezalatt állván be, csakhamar kiadtuk nekik a kegylövést s mire W. is hozzánk érkezett, leszálltunk lovainkról s a hullákat megmérgeztük.
