Vadász- és Versenylap 5. évfolyam, 1861

1861-07-30 / 21. szám

326 Ezen új állatok közt nagy érdekű a Bon go'-antilope (Tragelaphus albovirgatus) egy egészen új és eddig ismeretlen faj , mellyet az afrikai antilopék közt határozottan legszebbnek tartanak. Szőre fényes narancsszínű ; szemei és szarvai közt barna folt van s ez alatt ismét félhold alakú fehér bóka, sötétbarna vonallal közepén ; fö vonásai azonban a csíkos oldalak. Nagyon ritka s rendkívül vad és gyors állat; mozdulatai játszi bájosak, mindamellett hogy nehézkesebb és tömörebb testalkatú , mint az antilope egyéb fajai. A két zergevadász. Németből. Níacliik József. A nap dicsőén kelt az égen ; A havasok világa ott Mély álmot alva még nem régen, Uj életre feltámadott ; Az erdő zeng és zúg patakja, A rét viránya sötétzöld , A kürt rivalg , a nyáj hallgatja , Közéig a nap, kigyúl a föld. És ím , alant a völgy ködéből Kibukkan most egy vadászpár, Szemét a bérczekre veté föl, Hová legelni zerge jár. Testvér gyanánt rég egyesült ez; A bérezek ormain amott Ivözelb az ég tisztább legéhez Töltének ők már sok napot. Beszéd és dal között a hegyre A láb könyebben felhatolt , Míg mélyen ott alant mindegyre A völgyek köde szerte folyt. De ím , a Techingel csúcstetőjén A két vadász elválni kész , Ma mindenik saját ösvényén Üdvét kisérteni merész. „Isten velünk ! arra visz útam , Szól Rúdi mostan Bläzi-nek ; De hogy a puszta kis kunyhóban / Éjjelre majd ott leljelek!' Bläzi nevet csak : „Bizonyára En ott leszek, ím itt szavam, Ha valahol, zergék javára , Előbb ki nem törik nyakam." Kezet szorítanak egymással , Majd jobbra balra válnak el , r Es szűk ösvényen szótlan másznak A zord rideg tetőkre fel ; Itt Rúdi, jégtündökletébeu Hol égig nyúl a tünde táj , A mellynek sötét örvényében Yad ár sziklákba medret váj. Egy más szirtfalnak tetejére Igyekszik kúszva Bläzi fel , Hol a nagy bérczkirály fejére Jégkoronája fényt lövel, S hol e rovátkos koronából , Fonalban , mit a hegyrém font, Az ár a köszírt homlokáról Harsogva le a völgybe ront. Szétnéz kémelve Bläzi itten ; — S türelmes hosszú les után Egy zergét lát, bizton, meghitten Legelni a kőszál fokán. Mint ver szíve ! leguggol gyorsan Egy rejtő szirttömeg megett. Czéloz , a bérez viszhangja robban, A vad felszökken — elesett ! Vadászkéjében ujongatva Fut Bläzi, széllel versenyez , Elébb a vadhoz mint juthatna , Míg újra fel nem éled ez. Késő ! a mint a fokra ére — Saját szemével látta ott -— Fölkelt a vad , bár folyt a vére, És mint a szél elrobogott. Ajkát harapva boszusággal : „A töltés gyönge volt talán !" Morog s jegen sziklákon által Halad siet a vad nyomán. Végét sejti a szegény pára, De megfeszíti erejét, Fel fel ! az útlan szirt falára Kerülni ellene szemét.