Vadász- és Versenylap 5. évfolyam, 1861

1861-02-28 / 6. szám

93 vérzett el. — A sziklán áthaladva, mindig készen állottam a támadásra, gondosan figyelve még a legcsekélyebb neszre is s emlékezem még, hogy igen kellemetlenül érintett két kis bulbul (indiai csalogány) csattogása, az út melletti bokrok egyikében. Foglyok hangosan csirregtek s pityegtek a környéken s midőn a patakot átgázolám, annak kiszáradt medrében egy sakált láttam elsurranni. Megállottam többször s megráztam csörgetyüimet, útközben füleltem is — de mind hasztalanúl. Míg a mélyút ellenkező oldalán haladtam felfelé, gyenge ropogás, a száraz levél csörgéséhez hasonló, érintette fülemet. Megállván s balra fordulván, arczczal álltam a hely felé , honnét a roppanást haliám. Eleinte hullámzani láttam a magas füvet, mintha a között valami közelednék felém ; később hangos mormolást hallottam s most már észrevettem valami határozatlan tárgyat, melly vagy 8—10 lépésnyire tőlem, a bokrok és magas füvek között mozgott. Megrettenteni kissé — de azért készen állottam. Gyorsan hátráltam pár lépést, hogy a körülményeket jobban áttekinthessem; — se hátrálásnak alig ha éltemet nem köszönhetem, mert alig hogy ismét megállék, egy nagy tigris rohant az út közepére s esett ép azon helyre, mellyet az imént odahagytam volt. Sietve, még mielőtt második szökésre készülhetett volna, utána küldtem golyómat s midőn a füst felszállt, láttam a tigrist az úton hengeredni s halálküzdelemben hánykolódni. A golyó nyakát verte át s befúródott mellébe. Oldalt tovább haladva, füle mögé lőttem még második csövemet, mire orrlyukain hullámokban patakzott a feketés vér s tagjainak könnyű rángásai után, hullája dermedten nyúlt el. Ki volt tehát végezve az emberevő s megboszúlva áldozatai, mert ez csakugyan ama tigris volt, mellyet 10 hónap óta, mint a vidék rémjét, mindenki ismert. Vadászaim a lövések által értesitve, pillanat alatt lélekszakadva mellettem termettek s Kistimah zsákmányomban nagy örömmel azonnal az embereyőre ismert. Egész teste el volt lepve rühvel s vörhenyes-barna bőrén alig még pár szál szőr levén, ez nem volt érdemes a fentartásra. Chinea által baltával elcsapatván jobbik karmát, hírnököt küldtem táborunkba, hogy ott a sikerről jelentést tegyen, mire nem sokára a faluból megérkezett egy ökrös szekér, mellyre prédánkat nagy nehezen feltevén, ezt — minthogy az ökrök a fenevad bűzétől mód nélkül borzadván, magukat semmi áron be nem fogatták — a benszülöttek diadalban vontak haza. A falunak örege apraja jelen volt bevonulásunknál ; mindenféle vallásos szertartások mellett juhokat, kakasokat áldoztak s az én nevemben a hindu isteneknek imádságokat mondtak, míg magam a falu ifjú lányai csodálkozó tekintetének minden to<|y>n íidvözlött tárgya valék. A mi azonban a vén asszonyokat illeti, ezekkel már meggyült a bajom : alig tudtam körmeik közül szabadulni ; vén zöld posztó vadászruhám széleit összevissza csókolták ; ujjaikat örömük jeléül homlokomon Toppantották ; hátamat veregették s végre elragadtatásuk tüntetésében olly tolakodókká levének , hogy csak legényeim segítségével sikerült tőlük megszabadúlnom.