Vadász- és Versenylap 5. évfolyam, 1861

1861-02-20 / 5. szám

71 Van azonkívül a Bikknek még egy ránk nézve érdekes lakója. — Ez az erdei magány-és nyugalmas visszavonulás legnagyobb kedvelője, a magát egész csöndesség­ben hizlalni szerető, mogorva s többnyire egyedül élő borz, melly az ittenida­rázskő sziklák legvadabb rejtekeiben s a legvadonabb sűrűségben szokott tanyázni.— Az utóbbi szép ősszel négy hetet töltvén az alsó Hámorban, a bikki nagyszerű va­dastér tanulmányozása mellett alkalmam volt az erdők ezen komoly magányzójával is közelebbről megismerkedni. Hallottam ugyanis, hogy a koronái vasgyári munkások közt több műkedvelő találkozik, kik miután egész héten át, éjjel úgy mint nappal, a mázsányi nehéz s pokoli tűztől izzó vasüszköket forgatva a fülhasgató pörölyön, véres verejtéköket kiizzadt arczairól letörlék, vasárnap délutánt a borz fogásnak, mint ki­váló mulatságnak szokták szentelni. Néhányat ezen 8—10-re menő kormos sportsma­nek közül megszólítva, első közeledésemre ép ollyas gyanakodó tartózkodással talál­kozám, minővel egykoron Vidra János a beszterczei réteken fogadott. Okkal móddal végre s miután meggyőződtek arról, hogy én sem az erdész-személyzethez nem tar­tozom, melly nemjó szemmel nézi az ő néha vadorzásba átcsapó kalandjaikat, sem pedig a borzfogás mesterségének magamat állandóul szentelni nem szándékozom, eljött velem kettő, hogy borztanyákat együtt keressünk, jelenléletemben állíttassanak föl a tőrök, valamint a tulajdonképeni fogásnál isjelen lehessek. Előre figyelmeztettek, hogy igen ,csúnya' helyekre kell elmennünk, hogy az út fáradságos, soká tartand stb. Mit sem tesz mondám, a hová ti elmentek el tudok én is jutni — csak menjünk. El is vezettek ők iszonyatos helyekre, hová majd négykézláb mászva kelle odvas fatörzsökön s kúszókkal benőtt kőomolványokon fölhatolnunk, majd ismét nem egy merész görge­tegen néhány lecsüngő gally segélyével a mélységbe lebocsátkoznunk; rendes vadászat­kor, midőn az erdőkben csak amúgy könnyedén s többnyire nyilt téreken sétálgatunk, míg egyik állomásról a másikra pipázva eljutunk, nincs is alkalmunk azon valóban vad s rejtelmes zugokkal megismerkedni, miket egy-egy elvontabb hegyvidék ma­gában rejt. — En borzfogási kirándulásaim közben, több illy borzasztó szép zugnak föltárulása által lepettem meg, nem is lévén előbb sejtelmem azon búskomoly benyo­másról, mit az erdei magánynak illyes fölkutatása a kedélyre gyakorol. — Egy hely, hol vezetőm egész bizonyossággal egy borznak heveredését jelenté, szinte némi bor­zadálylyal tölte el nem annyira veszélyessége miatt, melly épen nem létezett, mint undok körözeténél fogva. — Egy nagyobb lápáról, melly a Garadnabércz fölötti gyö­nyörű tölgyerdö homályában elterül, hirtelen kanyarodással egy mély, minden oldal­ról sürü bokrok- és koromfekete kőszikláktól bekerített öbölbe szállottunk alá, mint­ha csak a sikról hirtelen valami pinczébe vagy földalatti barlangba akartunk volna lemenni. A nyirkos talaj szük előterét, mellynek meredek süppedékes lejtőjén csak nehezen ereszkedhettünk lefelé, ölnyi magasságú csalán és buján tenyésző vadbürök indái foglalák el. A mészkő hulladékkal vegyes korhany s rothadásnak indúlt növény­zet, meg a sziklák üregeiben sok év óta meggyült guanó, az ott rajként egymásba k^aszkodó denevérek sokaságát jelentve, nehéz szagot árasztának ezen földalatti padlanban, hová sem a szellő suttogni soha nem jár, sem pedig a napnak egy-egy barátságos sugara a sziklák csúcsait köriilövedzö sürü bokrok miatt nem férkezhetik. Volt még is a sötét sziklafal déli oldalán egy pont, hová felülről egy megtört napsu-

Next

/
Oldalképek
Tartalom