Vadász- és Versenylap 5. évfolyam, 1861

1861-02-10 / 4. szám

63 ben, egyetlen vágásra lerántották volt s kezei lázasan a földet verték. —- Ezután két­három borzadály rohant még tagjain végig s oda lett. Két koolinak megparancsoltam, hogy testét eltakarítás végett a faluba vi­gyék. A vadászok egyike a tigriskölyket tüzköves puskájával lőtte agyon, a másik tig­risnek pedig félig elégett maradékait találtuk csak a síírüben, mert ezt William olly módon sebesíté meg hátúlján, hogy lehetlen volt neki a tüz elől odább állania s úgy látszik a nőtigris is kölykével mindaddig a sűrűségben maradt, míg a láng egészen közelébe nem harapózott, mert észrevevém, hogy bundája hellyel közzel meg volt perzselve. Ezek után ismét régi állásainkat foglaltuk el s újra kezdtük a hajtást, melly most már az emberevőnek volt szánva. (Folytatása következik.) Vegyesek. — Az angol ivadékkönyv (Stud Book) IX-dik kötete megjelent. — Betűi kisebbek mint az elébbi kötetekéi, minek oka az , hogy a telivérfaj szaporodása na­gyobb lett. A külföldre eladott lovak hosszú jegyzéke képezi a függeléket, mellyböl kitűnik, hogy legtöbb lovat Ausztráliába, Német-, Franczia- és Magyarországba vit­tek ki. A kötet ára Londonban egy guinea, mind a kilencz köteté együtt hat guinea. — Lefaucheux revolvere. — E pisztolynak minden csöve alólról tölthető ; a töltény hasonló a Lefaucheux-puska töltényéhez, csakhogy a tokja egészen rézből van. Ez a töltést nagyon megkönnyíti s akár sötétben akár lóháton lehetővé teszi. — A réztokhoz való gépet Ewans (London, Wardour street) készíti s ennek mintájára Párisban már sok illy réz tölténytokot gyártó gép működik. Beszélik, hogy a fran­czia kormány 80,000-nyi könnyű lovasságot szándékozik hatcsövű Lefaucheux-revol­verekkel felfegyverezni ; sőt a Times január 24-ki számában egy párisi levél az egész franczia hadseregnek illy revolverekkel tervezett felszereléséről szól. — Amerikai madarak Angliában. — Grantley Berkeley úrnak e lapok m. évi folyamában közlött amerikai utazása gyakrabban tesz említést a prairie-grouseról és az amerikai fürjről, melly tulajdonkép fogoly, a mint G. B. ezen — Európában nem található madarakat bővebben ismerteti is. — Az angol honosító társulat most e szárnyasvad honosításával kísérletet tesz ; jelesül Lord Malmesbury saját költségén tizenhat pár prairie-grouset hozatott Amerikából, Grantley Berkeley pedig tizennyolcz amerikai fürjet kapót New-Yorkból. A közeli tavasz megmutatja, honosúlnak-, te­nyésztenek s megmaradnak-e a jövevények az új telepen? Nálunk Magyarországban a honosítás nehézségét tanúsítja ama körülmény is, hogy a 180 cseh fogolyból, mely­ljfclt gr. K. B. vároki vadászterére hozatott, a legnagyobb gondviselés mellett is egyet­len egy sem maradt meg s a jól sikerült költés és tenyésztés után valamennyi tova köl­tözött. Az elvándorlás oka — miután ez még oct. 20-a előtt történt — nem is sejthető.

Next

/
Oldalképek
Tartalom