Vadász- és Versenylap 5. évfolyam, 1861
1861-02-10 / 4. szám
61 puskáikkal és karabinaikkal fegyverzetten s mintegy kétszer ennyi paraszt, tüzköves puskákkal, tam-tam-okkal, dobokkal s más illy dallamos eszközökkel ellátva. Ezután lóra ülvén, míg fáklyavivőink előre mentek, Botta-Singarum felé indulánk. A mint a rendőrség lakához .érkeztünk , ott már a közellevő falvak elöljáróit találtuk , kik tüzköves puskával, karddal, kopjával s bottal ellátott parasztok kíséretében vártak reánk s midőn a bemenetnél, a házat körülálló parasztok nekünk utat nyitának, azonnal elmondtam nekik intézkedéseimet, miket a hajtók iránt tettem. Ezek szerint sürü, mintegy 4 mértföldnyi átmérőjű félkört kelle formálniok, mellynek támpontjául a széles és mély patak szolgálandott, míg ennek túlsó partjára egy sor lőfegyveres vadászt állítani parancsoltam, kiknek feladata leendett ügyelni, s a tigrist, ha az netán a patakon átúszni akarna, ebben megakadályozni. Nullah patak s a táj, mellyet tegnap bejártunk, szintén e körbe volt kerítve. A fegyveres hajtókat s a faluk elöljáróit visszaküldém, hogy a többi hajtót a rend fentartására utalják, a tiszteket pedig — az orvosnak, ki inkább körülem akart maradni, kivételével — különféle pontokra küldérn szét, hogy kedvező helyen álljanak a lövésre készen, ha majd tigrisünk jő. Ezenkívül mindegyiküket vadászcsapatom egy-egy embere kisérte, míg „sovar"-jaimnak (rendes lovas katonák) nagyobb részével a többi mellettem maradt, ki a vonalnak azon szárnyán foglaltam helyet, melly a Nullah patakon s a tigris szokott tartózkodási helyén volt átmenendő. Majdnem lehetlen levén azonban a sürü cserje miatt, az erdő e részét meghajtani : katonáimnak kétszáz töltényt adattam, hogy a ritkább bozótokban vadászhassanak. Egy órával ezután jelentést kaptam, hogy a sor fel van állítva s minthogy a nap már magasan állott, jelt adék az indulásra, megfújatván a kürtöket, mire a tamtamok, dobok s trombiták azonnal feleltek. E széthangzó zenét a hajtók ordítása s harsány kiáltásai kisérték. Az orvos, ki mindig mellettem maradt, nehéz egycsövű karabinnal s 8 latos golyókkal volt ellátva, miket vadászaim egyikétől kapott. Előre haladván, gyakori roppanások, mellyeket minduntalan hallottunk, jelenték , hogy nagyszámú vad van előttünk s csakugyan is hol egy falka szarvas, hol egy konda vaddisznó jelent meg a sűrűség között, hol ismét egy csapat páva rebbent el fejünk felett, vagy egy sereg majom ugrált felettünk a fákon s kiabálva mutatott mindenféle torzalakokat. Egyszerre valamennyi hajtó elkezdett ordítani : „rés rés ! iellago bünte !" (medve , medve !) s közvetlenül ez után egy óriási nagyságú medve két kölykével futott végig a hajtók során, melly velünk szemközt vonult el. Az orvos, elfeledve a napi parancsot, melly szerint csak az emberevőre volt szabad lőni, a medvekölykek egyikét, melly 6 lépésnyire ment el mellette, lelövé ; de nem gondolva puskájának lökésére, ez őt lováról leforditá. —A vén medve fazonnal feléje rohant s ha én ezt — lapoczkája mögött találva — rögtön el nem ejtem: orvosunk éltével adta volna meg lövése árát. A másik medvekölyket élve fogták meg hajtóink. Megtöltve ismét fegyveremet, szemrehányásokkal illettem az orvost, a miért más vadra lőtt, midőn csupán a tigrisre lett volna szabad lőnie ; de ő nem hallgatott
