Vadász- és Versenylap 5. évfolyam, 1861

1861-12-30 / 36. szám

"570 felé tartott, mit legényeink látván : fegyvert ragadtak s az özeket bekeritendök, feléjük futva egyre durrogattak, de az özek ostordurrogáshoz szokva nem lévén: a szántóföldeken iramodtak át, hol nagy csapat vadludat vertek fel s ezek gágogásától újra megriadva : menhelyükön a berekbe tűntek el. E szép vadászatunkat fűszerezte még a magyar szívességéről ismeretes háziasszonyunk által rendezett ízletes ebéd, mellynél a felköszöntések sem hiányoztak; megemlítem itt a zalai szokást, melly már évek óta egy alkalommal sem mellőztetik, hol felköszöntések történnek. — Ugyanis a házigazda kedves kötelessége : hazánk nagy fiáért, megyénk szülöttjeért DEÁK FERENCZÉítT üríteni a legelső poharat, melly után a vendégkoszorúból kell a második félköszöntésnek : h a z á n к lelkes hölgyeiért történni és csak ezek után jöhetnek a többi felköszöntések. Ebéd után Svastics Benő, atyjának Jánosnak classions magyarjai és saját szerzeményei remek zongorázásával gyönyörködtetett bennünket ; azután pedig Bogyay Antal mulattatá élezés megjegyzéseivel a vadásztársaságot, mire mindnyájan örömmel emlékezünk vissza. Szabolcsból. December 10. 1861. Kérdéseidre : élünk-e még, van-e még fegyver, nyúl és agár Szabolcsban, Biharban ? vedd életjclül a következő sorokat. Elünk, bár nem uralkodunk; s mi ama „keleti kényelmet" illeti, mellynek félretevésére minap felszólítál : miután e kényelem pár hónap óta egyértelmű az ájulásszerű nyugalommal, ennek félretétele sem mindig a mi tetszésünktől függ. — Fegyvereink is nyugosznak, az-az hogy a kinek még van s nem adta el ; a kiknek pedig még volna — azoknak sincs. Szóval, ama bizonyos nagyidai bajban leledzünk; s bár Isten irgalmassága még eddig megmentett az ezen időtájt megveszni szokott ebek nagy számától, de ha a veszély bekövetkeznék, akárhány fegyvertulajdonos sem volna képes a dühödtet fegyverrel elejteni, mert itt lőport senki nem — vagy legalább ritka választott — kap. Júliustól octóber derekáig örömmel vettük vállainkra fegyverünket s mert fogoly, kacsa, szalonka meglehetős számmal volt, nem igen kíméltük az akkori bő töltéseket. — S im most, midőn itt az igazi kopóvadászat ideje s a róka bőre is jó : lőporhiány miatt pang a vadászat. Képzelhető tehát, hogy — ha nagy hóesések nem lesznek, vidékünkön a vadállomány szép szaporaságnak néz elébe. Hajtóvadászatok sem voltak még eddig, minek oka ama körülményben keresendő, hogy az alkotmányos megyei tisztviselők még nincsenek ernennolva. Már mi a nyúlat és agarat illeti, van itt — úgynevezett agár elég; nyúl is van, több mint ezen agaraknak szükséges s létük nem is baj ; legalább tiszta, egészséges és idomított szüléktől fogjuk nyerni jövőre a szaporúságot. Mert lia áll az, hogy a pályanyertes ló ivadékának jó iramú futásához több a remény : miért ne állana ez igazság a nyúlakra is : hiszen eléggé igazolja ezt Kocsér. Aztán liol van az megírva, hogy az agár minden nyúlját elfogni köteles ? Van nekem egy tisztelt barátom, ki azt állítja (pedig komoly ember ám) hogy ö akkor mulat legjobban, ha rosz agarakkal