Vadász- és Versenylap 5. évfolyam, 1861

1861-12-20 / 35. szám

"554 hajtott egyszerre mind a 19 kopó egy rókát — s miután még több nyulat is lőttünk az aljban, két élvezetes vadásznap emlékével tértünk haza. LiSzka Otto. Oroszlány-vadászataim. (Chassaing önéletírása.) I. Midőn életirásomat papírra tenni kisérlem, ezt koránsem hiúságból vagy azon okból teszem ; hogy családfámat mutassam be : hanem azért, mert szükségesnek vélem megmondani ki vagyok, mielőtt elmondanám mit vittem véghez s előbb a szerzőt, azután pedig müveit kell bemutatnom. — A d'Amberti kerületben fekvő Grandriff községhez csatolt, Petits-Barrots nevü falucskából származom, hol, ha az anyakönyvben lapozunk, látandjuk hogy 1821. jun. 22-én egy igénytelen auvergnei gyermek született, kit Jaques Chassaingnek kereszteltek. Atyám jó földmíves volt, emberül fogta az eke szarvát s kétségkívül magam is e szerény s hasznos pályára térendek, ha a gondviselés vagy a sors nem tartja fenn számomra jó öregapámat, ki a vad ősapájának felfedezésében s megismerésében a legjobb vezetékebet is felülmúlta; kitől a nyúlak, farkasok s rókák jobban rettegtek mint a tolvaj a csendőrtől ; szóval, olly edzett, türelmes és fáradhatlan vadász volt ő, minő nem egyhamar találkozik. Nappal az eke után s a mezei munkák körüljárt, éjjel pedig lesen állt s így éltét munka és vadászat közt osztotta meg. Bármilly nehéz és munkás volt is pályája, azért ő azt mégis szerette s elégedett levén vele, nem cserélt volna senkivel. Kicsiny voltam ugyan még akkor, de már hivatva éreztem magamat illy tevékeny s kalandos életre s nagyatyám, ki vagy hasonlag érzett vagy csak kedvemért engedett kéréseimnek, gyakorta elvitt magával társúl éji leseire. Szerette ha vele voltam a hosszú éjeken, mellyek kettőnknek mégis olly rövideknek tetszettek. Milly gyors haladást tettem kitűnő mesterem mellett, nem szükség mondanom. Leczkéit mondhatlanúl jobban szerettem a helybeli tanító oktatásánál s lelkemből gyűlöltem ez utóbbinak vesszejét, mellynek tudatlanságomat s a tanulástól félelmemet köszönhetem ; de minek is tanultam volna ? — öregatyám azt igérte, fegyvert kapok majd ha felnövök; s mi kellett nekem ennél egyéb? Mindenek előtt erre akartam magamat érdemessé tenni. A gondolat, hogy majd egykor nekem is lesz puskám, minden más érzelem fölé emelkedett s valóságos szenvedéllyé vált bennem, minélfogva elképzelhetni örömömet, midőn atyám házának valamellyik elhagyott zugában egy vén, rozsdás puskára akadtam, mit még 1815-ben a szökevény katonák hagytak vagy feledtek ott. A puskának rohanni s vele magamon kívül öregatyámhoz szaladni, pillanat müve volt s ezentúl még az evést és az utczai játszó pajtásokat is megvetve, egész nap csak lövöldözéssel s újra töltéssel foglalkoztam. Mindebben mondhatlanúl megbotránkozott öreg nagynéném, ki nagyon szeretett s mindenkép meg akart győzni arról, hogy a puskánál százszorta üdvösebb volna a csuklya. — Buzgóan dolgozott ő megtérítésemen s órákig tartott beszédeinek mégis