Vadász- és Versenylap 5. évfolyam, 1861

1861-11-20 / 32. szám

503 _ Szarvas-cserkészet S ut he rlandban. il. D u n robin, november 2. Zivataros idővel köszöntött be a tél ; Skóthon bérczeit hólepel fedi s a fővad a szilaj hófuvatagok elöl völgyes helyeken s a hegyeket szegélyező erdőkben keres menedéket. A már három napja tartó zord idő daczára tennap délben Sutherlandherczeggel r cserkészetre vonultunk ki s kocsin félóra alatt az erdőbe értünk. Ejszaknyugati erős szél hordta szemeink közé a nagy hópelyheket, mellyek ruháinkat csakhamar elboríták. — A berezeg az erdő mélyébe vette útját, míg én kalauzommal a szekéruton maradtam, olly szándékkal, hogy ezen a hegyoldalt megkerüljem. Alig haladtunk tíz perczet, midőn egy balra nyíló völgyben fiatal hímszarvast pillantottunk meg, egyedül s a cserjés gallyain legelészve. Remélve, hogy e csapos közelében talán sutákra is találunk, kedvező széllel szerencsét kisérleni határozók el. Négykézláb haladva mintegy harmincz lépésnyire közeledhettünk a csaposhoz, midőn kalauzom Kenedy megragadja karomat s egy őzre mutat , melly lombos bokrok alatt tőlem tán húsz lépésnyire hevert a füvön , de gallyaktól s fatörzsektől any nyira fedve, hogy csupán fejét s nyakának részét láthattam. Tüzelésre fogtam fegyveremet s golyóm a nyak közepén fúródva át olly rögtön ölt, hogy az őz egyetlen mocczanás nélkül dermedten terült el fekhelyén. Alig dördült el fegyverem s mindjárt reá a herczegnek egymást gyorsan követő két lövését hallám. Özemet Kenedy vei a közeli útra húzván ki, itt a herczeg vezetőjével találkoztam s megtudtam tőle, hogy a herczeg első golyójaival egy szarvastehenet sebzett meg, alkalmasint hevederen , mint ezt a bőven ömlő sebvér gyanittatá ; második golyójával azonban hibázta a csülökre kapott sutát s ez bár nehezen menekülve, átmérte az erdőt s hihetőleg letelepedett valahol — elvérzeni. A vezető tehát azon erdésztársát jött keresni, ki a vezetékebbel jött, hogy az elveszett sutát ennek segélyével ki lehessen nyomozni. Meglelvén a vezetékebbel jövö erdészt, a herczeg a lövés helyére tért vissza, az ebet a sebvérre vezeté, engem pedig előre indított, hogy álljam el a legközelebbi keresztutat, merre a sebesült vad netalán menekülhetne. Gyorsan indúítam a kijelölt pont felé ; a hó egyre sűrűbben hullott s a csipős hideg miatt kezeimet zsebben tartám, midőn egyszerre jobbra tőlem a sűrűben nem egész tizenöt lépésnyire egy szarvastehenet látok meg, a mint hornyával s egy másik sutával csendesen ropogtat a haraszton. A puskát vezetőm kezéből kiragadni s a sutáralöni pillanat müve volt, — az oszló füstön át szemeim az elejtett vadat kémelik , de semmi sem látható ; közelebb megyek tehát s áttörve a sürün arra a pontra érek , hol a suta lövésem perczében állt, de itt vadnak, löjelnek, sebvérnek semmi nyoma pedig szentül hittem, hogy vadamat jól vettem czélba s nyugodtan lőttem. Kedvetlenül tértem vissza a fegyveremet töltő Kenedyhez s nem sokára előjött a herczeg is azon biztos hittel, hogy én — alig hagyván el őt, a sebesült szarvastehénre bukkantam és lőttem. Elmondván a történteket, mindnyájan együtt tértünk 32*