Vadász- és Versenylap 5. évfolyam, 1861

1861-10-10 / 28. szám

450 rá"-nak vagy is meddő hímnek neveznek. A Muleherek mondák, hogy nagyon szilaj állat, miután nem csak két ízben támadta meg őket minden ok nélkül, hanem midőn rohamát magas fára mászással játszották ki, dühét egy bambuszfán töltötte, mellyet letört s lábaival tiport, folyvást veszettül bőgve. E szerint épen nem bántam, hogy többen vannak velem s Googooloónak két tartalékfegyvert adva, a többit magas fákra rendeltem, honnan a sportot veszélytelen nézhessék. Ezt elrendezve, a szellő irányát egy tollal kémeltem, mellyet elefántvadászat alkalmával mindig vadászsapkámhoz tűzve viselek ; azonban a mint a körülmények fejlődtek, ezen előovatosságra szükség sem volt. Új kupacsokat tettem most puskáimra s jól megnéztem, a lőpor a kupacshegyben látható-e ; szemügyre vettem a tért s a mocsárt félig megkerültem, hogy egy nádsürüség mögé juthassak, melly száz lépésnyire lehetett a hegytől, hol az elefánt állott. Szolgámmal együtt jól rejtőzve , minden neszt lehetőleg kerülve s szél ellen mentem; de az éles szaglású állat, bár háttal felénk fordultán állott, már háromszáz lépésnyiről megszimatolt s kitörő düh iszonyatos ordításával rohant felénk , farkát és orrmányát egyaránt sebesen csóválva. Mi térdig sárban állottunk s a nád magasabb lévén mint mi, az elefánt irányát s közeledését csak a nagy lábai által okozott csapkodásból vehettük ki. — Ez gonosz helyzet volt ; ezenkívül az áldozó nap egyenesen szemembe sütött s attól tartottam, hogy ez majd elvakít s nem czélozbatok jól; miért is tovább mentem e helyről egy olly pontra, hol a nád csak derekamig ért; itt megálltam, megvizsgáltam puskáimat, szárazak-e? aztán Googooloonak mondtam, álljon vállaimra s nézzen körül a nádban, merre van az ellenség. Alig állott fel s a léget hasitó közeli rekedt bőgésből azonnal tudtam, bogy az elefánt meglátta ; s alig hogy leugrott szolgám és a tartalékfegyvereket kezébe vette, midőn a neki díilmlt fenevad egy magas nádsurün áttörtetve, egyenesen nekünk rohant. Midőn eként először megpillantám, bizonyosan nem volt messzebb harminczöt lépésnyinél s én azonnal arczomhoz emeltem biztos csövemet; de élet vagy halál függött e lövéstől s én nem tüzeltem csak tizenöt lépésnyiről, épen orrmánya fölé a homorú hely közepébe czélozván. A golyó híven a czélbavett pontra repült s az agyvelöbe temetkezett ; a vett iram miatt azonban még előre rohant az állat s roppant zuhanással, mellyet negyed mértföldnyire is el lehetett hallani, épen lábaim előtt vágta le magát, úgy hogy mindkettőnket tetőtől talpig borított el a reánk fecskendett sár. Bizonyos voltam benne, hogy lövésem halálos ; mert ha nem , úgy gonoszúl megjártuk volna, miután perczig mindkettőnk szemei tele voltak sárral s ha nem keményen van sebezve, egymásután megragadhatott volna, mielőtt szemeinket kitörülhetnők. (Folytatjuk.) Vegyesek. — Fővárosi vadászok. E nyáron fiatal vizslámat a budai hegyekhez legközelebb eső tarlókra vittem ki, hogy orrát és állását kis próbára tegyem. Másfél órai keresés után kutyám egy fürjet szépen állott meg, a lelőttet elhozta; én pedig czélomat meglehetősen elérvén, csepp kedvet sem éreztem arra, hogy e vadszegény vidéken egy fürj kerestetésére még egy vagy több órát áldozzak. — A nagy hőségtől