Vadász- és Versenylap 5. évfolyam, 1861
1861-01-30 / 3. szám
42 talajtól mintegy tíz lábnyi magasságban. Egy szökéssel talpon valánk s fegyvert ragadtunk, de semmit sem fedezhettünk fel, mert a fa sürü lombozatát a ráúszó parazit növényzet átláthatlanná tette. — Lassan Harry! kiálta reám M. ; ott a fán okvetlen valamelly fenevad —alkalmasint szarvasra leső leopárd van. Óvatosan jártuk körül a fát, igyekezvén az állat rejthelyét felfedezni. Nem láthatánk semmit. En a törzs aljáról kinyúló számtalan mellékág egyikére másztam fel s a fát fedő dús lombozat közé nézegéltem — hasztalan. Aztán egy eoolie izmos vállaira álltam fel, míg alólról két ember tartá lábszáraimat s a karabinnal kezemben egész a fa sudaráig vitettem magam. M. mellettem állott, lövésre készen tartott fegyverével. Ennek sem volt eredménye. Ekkor a cooliek egyikével köveket szedettem fel s ezeket a lombozatba keveredett kúszó növények legsűrűbb helyeibe dobáltam s erre csakugyan ismét tompa morgás lön hallható. — Az engem vivő cooliekat azon irányba rendelém, honnan a morgás hangzott s figyelmes vizsgálódás után egy szempár ragyogását s valami feketét véltem látni, melly egy medve bundájához nagyon hasonlított. Arczomhoz emelém fegyverem s ezt a tárgynak irányzám, de nem lőttem, attól tartván, hogy a vadat csak sebzem majd. — Medve ! szólt M. ; meglehet, mert ezen urak gyakran másznak fára, keresvén mézet. En azonban inkább valamelly fekete majomnak tartom, ha csak nem fekete párducz. Lőjj reá. Bárki más társaságában nem igen lőttem volna, már csak helyzetem alkalmatlansága miatt is, állván t. i. cooliek vállain, kik veszély láttára hanyatthomlok futnának el ; de M. lévén mellettem, biztosságban véltem magam, mert ismerém hidegvérüségét és lövészi ügyességét. A fa villája közé állottam fel s a mint itt lábaimat jól elhelyezém, karabinomat lövésre emeltem fel. Képzeljétek már most meglepetésemet, midőn egy körülbelől emberi fő felső részét s két lángoló szemet pillanték meg. — Fegyveremet egy ágra függesztém fel és vadászkésemet húztam ki. — így készülve a harczra, megragadtam az állatnak vélt lény sörényét s az elkezdett nyíni és hánykolódni s borzasztó karmaival fenyegetődzni. Kezemről már már a bőrt kezdte lenyúzni , midőn vadászkésem nyelével adott ütésekre vonúlt vissza. — Jóformán azt hittem akkor, hogy valamelly csimpánz vagy orangutang fajbelit tartok szőrénél fogva s ezt az alól lévőkkel közlöttem is. A vadászok és a cooliek felmásztak hozzám a banianra s a fa törzsébe vájt odúból két rendkívüli emberi lényt húztunk ki ; az egyik öreg volt és ránczos, a másik gyermek, mind a kettő nőnemű. Mellyik fajhoz álltak közelebb , az emberhez-e , a majomhoz-e ? Valóban kétséges volt. Sötét olajszinüek valának s a nagyobbik négy lábnyinál nem magasabb. Különösen kicsiny s átható szemeit többnyire zárva tartá' s csak néha pillantott fel gyorsan, mint a rémült majmok szoktak. Keservesen nyítt s könnyek csorogtak le ránczos arczárói, midőn embereink fához kötözték lábát, hogy el ne szökjék. A gyermek anyjába csimpeszkedett s keblébe rejté arczát. Sokáig szemlélgettük őket, míg meggyőződénk, hogy fajunkhoz tartozók. Orruk csaknem egészen lapos volt, szájuk rendkívül nagy s tele nagy sárga fogakkal. Karjaik hosszúak, soványak és szőrösek, körmös ujjaik pedig a saskeselyű karmaihoz hasonlítának. I
