Vadász- és Versenylap 5. évfolyam, 1861

1861-09-30 / 27. szám

423 a legközelebbi fara, míg В. és én, mindkét kezünkben egy-egy fegyverrel sürü bokorlepett kis dombocskára kúsztunk, honnan a mintegy negyven lépésnyire történőket jól láthattuk. A tigrisnek eddig semmi nyomát sem láttuk, a bölény ovatos mozdulataiból Ítélve azonban bizonyosan tudtam, hogy messze nem lehet. A hold magasan állott az égen s majdnem olly világos volt mint nappal ; és így mi — bár rejtve valánk — egyetlen mozdulatot sem veszténk szem elöl. A küzdés régebben folyhatott már, mert a bölény oldalairól szinte szakadt a tajték s orra és lapoczkái a tigris éleinek nyomait viselték. Míg mi a bokor mögött rejtőzködénk, készen tartva fegyvereinket, de csak védelemre — mert nem volt szándékunk a harczba elegyedni — jobbra tőlünk vagy húsz lépésnyire elfúló vad morgás hallszott s arra tekintve megláttuk a tigrist, a mint a magas fűben hosszant elnyúlva leste a bölény mozdulatait, melly viszont fejét folyvást a veszélyes pont felé fordítva hányta fel a gyepet s borzasztó mély bődüléseivel az erdők minden viszhangját felverte. A tigris, izzó szemgolyóival mindig ellenesén függvén, hol jobbra hol balra csúszott hasán s egy izben olly közel volt rejthelyünkhez, hogy puskám csövének végével elérhettem volna ; de az ovatos vén bika soha egy pillanatra sem veszté öt szem elöl s szügyébe szegett fővel várta a támadást. Végre a tigris, melly e közben türelmetlenül nyítt és morgott, hasát a talajon vonva előre kúszott; minden szőrszála felállott, oldalai hullámoztak, háta domború ivvé hajlott s fax'kával jobbra balra csapkodott; de mielőtt elkészülhetett volna az ugrásra, a kétségbeesett bölény iramodott neki sebesen előre szegzott szarvakkal, azonban elhibázta czélját, mert ravasz ellensége hirtelen félreszökve kerülte el a hatalmas szarvak döfését s félkörbe fordúlva most ö ugrott olly szándékkal, hogy a bölény széles marján és nyakán teremjen ; de a bölény is vigyázott magára, egy mozdulattal lerázta a tigrist s mielőtt felszedközhetett volna, szarva hegyére kapta, több lépésnyire eldobta s utána meut ; a tigris azonban elkustorgott pihenni és jobb alkalmat várni. A küzdés hasonló módon többször ismétlődött s rendesen a tigris vallott kudarczot, mert a bölény a támadót mindig roppant fejévei és szarvaival fogadta s elhajította magától, bár kemény bőrébe szarvai úgy látszik nem igen hatolhattak. Egyszer azonban már azt hittem, hogy vége a bikának, mert a tigrisnek egy szerencsés ugrással sikerült a bölény marján megkapaszkodni s balihattam mint ropog fogai közt a hús, míg élei vasboronaként tépték fel oldalait. A düh és fájdalom vegyes böaülésével vetette magát földre a bika s nagy súlyával majdnem összezúzta ellenfelét, melly lelkendezve, kimerülten s lábai közé behúzott farkkal akart elsompolyogni, de nem kapott időt pihenni, mert a szilaj bölény boszútálló dühvel üldözte s újra fellökte, mielőtt lábra kaphatott vagy ugorhatott volna. A legyőzött tigris most már csak menekülni akart, de a bölény nem engedte, újra és újra megrohanta s végre egy dombfalhoz szorítva őt, fejével és szarvaival addig döfte és gyömrözte, míg a tigris mozdulatlan nyúlt el s ekkor egész súlyával ráugorván, elölábaival olly sebesen tiporta, hogy elbámúltam ezen — ormótlan alkatáról fel sem tett gyorsaságon. A két óránál tovább tartott küzdés ezzel véget ért, mert a tigris — mellyröl hittük, hogy talán csak elkábulva van — páráját kezdte kiadni. Alig lihegve, félig tátott szájjal hevert, érdes nyelve kilógott, sárga fogai kivicsorodtak, zöld szemei 27*