Vadász- és Versenylap 5. évfolyam, 1861
1861-09-20 / 26. szám
408 dik csövével egy nőstényt hevederen talált— sa tartalékfegyverrel egy fiatal bakot sebesfuttában legalább négyszáz lépésnyiről lőtt le. „Ez nagyszerű lövés volt — kiálték fel — ezt a lövést valóban irigylem; mert habár a kor legjelesebb lövészeivel vadásztam, de futtában s illy távolságról rőtvad elejtését még nem láttam. Örülne most az öreg Walter, ha tanítványának e gyönyörű lövését láthatta volna." „Megvallom — felelte B. — hogy magam is alig akartam hinni szemeimnek, midőn felbukni láttam ; de lia van érdem a lövésben, úgy Purday puskamüvesé az, s nem hiszem , hogy vontcsöbol valaha illy biztos pontossággal repült volna ki a golyó , mint Purday készítette három fegyveredből. A puska teszi meg azt Öcsém, a puska !" Míg Chineab kegydöfést adott a B. lőtte s még vergődő vadkecskének, B. pedig a másikat elhozni ment : azalatt én az őrszem után láttam s nagy csodálkozásomra sehol sem birtam rátalálni, pedig bizonyos voltam benne, hogy lövésemre látszólag élettelen rogyott össze. — Négykézláb csúsztam a meredély széléig s hosszant fekve tekintettem le és ime vadamat mintegy harmincz lábnyira alább a sziklafalból kiálló keskeny szirtágazaton láttam meg. Látcsövemen át meggyőződtem róla, hogy pompás kampójú szép példány s eltökéltem, hogy minden áron megkerítem. Visszamásztam В— liez s közölvén véle a dolgot, ő azt tanácsolta, mondjak le róla mint elvesztett vadról, pár kampóért emberéletet koczkázni nem lévén érdemes ; de én sehogy sem akartam üresen térni vissza, rögtön elhatároztam magam s Chineaht lenn maradt embereinkért küldtem. Mihelyt megérkeztek, előkértem töliik az erös selyem kötelet, mellyre csomókat kötöttem , hogy jobban fogódzhassam s ne csússzék meg kezemben ; aztán a kötél egyik végét a meredély szélén egy erős szirthez kötvén, a másik végét ledobtam s a lelógó kötél és a szirt közé felöltönyömet és embereink turbán kelméjét helyeztem, a súrlódás enyhítése végett. Minden készen lévén — daczára a sok ellenvetésnek, ne bocsátkoznám le, mert elszakadhat a kötél, (mellyrőlazonban én biztos valék , hogy saját súlyomon kivül még három mázsát is megbir) — megkezdtem a lebocsátkozást. B. elfordúlt, mert, mint mondá, szédült e látványra. Őszintén megvallva, az első lendüléskor az én idegeim is megrendültek, a mint hatszáz lábnyi tátongó mélység fölött ujj vastag kötélén függtem, melly velem körben forgott s én minduntalan a kiálló szirtekbe ütődtem. Függésem azonban rövid tartamú volt, mert nem sokára ama csúcs szilárd talaján állottam, mellyen vadkecskebakom hevert s kitűnt, hogy ez jóval nagyobb, mint a minőnek felülről látszott. A kötelet ekkor a bak nyakára csomóztam , előleges egyezésünk szerinti fütty jeladásomra felhúzták a vadat a fennlévök s a kötél ledobott ága nem sokára ismét kezemben volt. Elég könnyen kapaszkodtam fel, csupán a sziklaélre feljutnom került nagy bajba, mert szemeim kavicsos fövénnyel hullottak tele s már alig láttam. — Végre fenn valék, visszaindultunk s útközben a çeggel lött szarvas bőrét lefejtve, fejét s jobb részeit magunkkal vittük. Gyönyörű egy est volt. A búcsúzó nap végsugarai a Koondah minden egyes ormát olly világításba helyezték, bogy a távoliak is közel lenni látszottak, míg a nyugati láthatár a legragyogóbb arany és bibor szinekben lángolt. (Folytatjuk.)
