Vadász- és Versenylap 5. évfolyam, 1861

1861-08-20 / 23. szám

360 szegény öszvérem végpanasza volt s a reá következett pokoli zajra azt hivém , hogy oroszlánaim ez állatot reggelre az utolsó ízig felfalják. A hold töltében , a csillagos ég legtisztább méltóságában ragyogott. Mindemellett eszélytelenségnek véltem a sürü bozótba hatolni, melly vadaimtól választott s inkább eddigi helyemen maradtam. Másnap hajnal hasadtával öszvérem maradványait keresvén fel, annak csak harmadát találtam s így visszamenék ismét M. Reghis malmába, hol az éjet töltöttem volt. Innét azután este ismét kimentem öszvérem maradványaihoz s most már 7 lépésnyi távolban azoktól, egy sürü tamarind bokorban búztam meg magamat. A könnyű szellő, melly napközben járt, egészen le volt csillapodva ; a hőség kiállhatlan fokra hágott ; a lég sürü és nehéz volt. A megszámlálhatlan legyeknek dongása, mellyek folytonosan körülem voltak s szúrtak a hol csak lehetett, közeledő vihart sejtetett velem s mondhatom, hogy ritkán csalódom eféle kellemetlen sejtelmeimben, mert most is nem sokára besötétedett az ég a Djebel-Tournbeite csúcsa felett, honnét nagy fekete felhő, mintha varázs erő gyűjtötte volna össze, olly hamar bontakozott ki, míg az ellenkező oldalról egy másikat hozott a vihar s pillanat alatt, ép 8 órakor, hangos dördülések már a kettőnek összeütközését hirdették. A vihar hatalmasan tombolt s nem csak eso , de jég is esett. A mint láttam , hogy az esö leginkább a folyam környékén szakad, már attól kezdtem tartani, hogy valami hirtelen áradás lep majd meg, mint 1859-ben ugyanezen helyen ; mindazáltal mozdulatlan maradtam s tűrtem a legyek ezreinek mérges szúrásait. Tizedfél órakor a zivatar lecsillapodott s a hold újra előbújt a föllegek közül. Tíz óra után mintegy negyedóra múlhatott, midőn különböző időközökkel hangos ordítozásokat ballék a tamarind bokrok közt, mellyek legutolsója mintha a Djebel-Taurat északnyugati csúcsa felől hangzott volna. Három óranegyeddel később ez ordítások alig egy kilomètrenyire tőlem hallszottak s mindig harsányabban közeledtek. A ki ismeri azon helyzetet, midőn az ember kénytelen mozdulatlanúl állani, míg egész teste millió és millió éles szúrásnak van kitéve : érteni fogja , mennyire vágytam az oroszlánokat látni, mellyek e kellemetlen várásomnak tárgyai voltak. Végre mint óhajtottam úgy történt : éjfél tájban két nőstény oroszlán kullogott leshelyem körül s természetes eszélyességüknél fogva kémlelödtek, nincs-e a közelben valami gyanús , a mi őket lakomájuknál zavarhatná. E pillanatban a hold ismét a felbök mügé bújt ugyan, de azért mégis felismerhettem az idomtalan nagy testet, melly öszvérem maradékaihoz közeledett. — Egy szép nőstény oroszlán volt ez s percznyi vizsgálat után étvágya kielégítéséhez fogott. Szerencsétlenségére a hold ismét előbukott, melly alkalmat felhasználván, válla mögé czéloztam s lőttem. —Szétpattanó golyómtól a kellő helyen találva, pár hatalmas szökést tett; azután mintegy 50 lépésnyi távolban összerogyván, elordította magát, meg fölkelt s küzdött a halál ellen ; míg végre bosszút bömbölve végkép lerogyott. A pillanattól mellyben lőttem, az állat utolsó mozdulatáig nem folyt le több 20 percznél. Daczára a víztől ide hordott mindenféle rothadék dögleletes bűzének, melly