Vadász- és Versenylap 5. évfolyam, 1861

1861-06-30 / 18. szám

286 —bár keményen biztatva—nem birt Thormanbyvel, melly két ló hosszal tetszése szerint nyert, Parmesan rosz harmadik; negyedik St. Albans, mellynek ez volt utolsó futása, mert letört s elölábai egyike végkép megromlott. Idő: 4 p. 39 mp., rendkivül sebes futás, minek mérvéül szolgáljon az, hogy a hasonló távolságú pesti II-dik császárdíjat 5 p. 3 mp. alatt futotta Chalili. Thormanby tavai óta rendkivül megerősödött s gyönyörű állattávált; erős nyaka, izmos lapoczkái s nyugodt viselete olly tulajdonságok, mellyek őt, ha a versenytérről lelép, keresett hágó ménné teendik. Egy javíthatlan vén. (Un vieil incorrigible.) Ezen czím alatt ismerteti a „Journal des Chasseurs" Auxonne városa agg vadászainak egyikét. Elmondunk egyetmást — így szól az idézett lap—a derék Rude-ről, ki daczára annak, hogy 80-dik évét tiporja, hegyen és völgyön, vizén vagy szárazon, éjjel nappal szüntelenül jár kel s még miûdig a legmegrögzöttebb vadász. A múlt év december 26-kán reggeli két óra tájban Rude álmából ebeinek zajos marakodására felébred. Fel is ugrik azonnal ágyából, ostort ragad s nem gondolván a hóval, melly jó magosan fedé a földet, sem a csípős széllel, melly a léget 12 fokra fagyasztá, kertje túlsó végén, házától mintegy 40 mètrenyire eső ebóla felé siet. A nagy sötétben azonban öregünk egy bal lépést tevén, elesik s csak kiáltásaira elősiető gazdasszonyának segítségével sikerül neki ágyába visszatérnie ; és noha ügyes bánás s erős, egészséges testalkatánál fogva hamar ismét felépül : még esése után 38 nappal olly fájdalmat érez bal lábában, mellynél fogva sem szaladásra, sem messze gyalogolásra nem gondolja magát képesnek. Ekkor jött ugyanis Piot, az erdőkerülő s adá tudtára, hogy a városi erdőkben vaddisznók csapáira akadt, melly tudósításra az öreg azonnal talpra kelt s bár, mint mondók, még nem hitte magát új fáradalmakra képesnek, nem állhatott ellent semmi módon a vadászat felébredt ingerének. Kis lator borzebem — írja ő maga marczius 12-kén kelt levelében — azonnal nyomozni kezdett s nein sokára egy hatalmas kant kerített elő. A köd olly sürü volt, hogy alig láthattam a mellettem mintegy 40 lépésnyire elhaladó fenevadat; mindazáltal utána küldtem golyóim egyikét, melylyel Piot szerint meg is sebzettem s e lövés után ebeim mintegy két óra hosszán át ugyanazon körben hajtották. Egyszerre azonban aközeleső majorságok felé vévén útját, ebeinket visszariasztá, mire magunk is, a ködnek módnélküli sűrűsége miatt alig pár lépésnyire láthatván, további üldözésével egyelőre felhagytunk. A következő reggel, február 3-kán tizenegyen menvén ki, tíz, a tegnapiaknál mérgesebb, jártasabb ebbel, vadkanunkat ugyanazon bokorból riasztattuk ki, mellybe az este, midőn üldözésével felhagyánk, menekült s miután ebeink ismét egy félóráig hajtották, kitért a körből s két golyótól, mellyek egyike hasába, másika pedig bal lábába fúródott, találva, ismét az erdőbe tért vissza, hol ebeink egyikét megölte.