Vadász- és Versenylap 5. évfolyam, 1861

1861-06-10 / 16. szám

255 Ezalatt midőn a szerelmes párt kissé megkerültem, hogy az ellenkező oldalról közelebb jussak hozzájok; legnagyobb csodálkozásomra még négy 3 éves oroszlányt pillantottam meg, mellyek, valószínűleg erejökbe keveset bízva, nem mertek a nőstényekhez közeledni. Pár perczig érdektelten vizsgáltam e jelenetet; azután belátván, hogy őrült vakmerőség volna még közelebb menni kilencz félelmes ellenségemhez, miután az egész vad csapatot távozni láttam, ovatosan magam is visszahuzódám. Másnap 29-kén, vagyis nagy pénteken, esthajnalban kimenvén, ismét lesbe állottam azon helyen, bol a megelőző esten a 9 oroszlányt láttam volt. —Nemsokára azonban sürü köd ereszkedett alá s a zápor is megindúlt, mi nem a legkedvezőbb éjet engedte várnom. Hat óra tájban zajos ordítozás hangzott a rengetegben, mellyböl felismertem, hogy elleneim közelednek. Egy fenyöbokor alatt kerestem búvhelyet. A hó sürüen esett s annyira elsötétíté az eget, hogy alig ismerhettem fel csalétkül szolgáló lovamat; ezenkívül heves északi szél is támadt, mi mindössze igen kellemetlenné tette helyzetemet. — 8 órakor a szél ugyan lecsillapodott, de a hóesés meg nem szűnt. Nyugot felé az ég még kissé világított s a csillagok fénye is ragyogott a havon, mi most már legalább a körülem s közelemben levő tárgyakat látnom engedé.—Lovam meg se mozdult s nyugtalanságnak legkisebb jelét sem adta. 81 óra tájban két oroszlány lépett avígályosra. — Vagy öt perczig lovamat nézdelték; azután a fajuknál sajátságos csellel azt akarták elérni, hogy tanyájuk felé meneküljön.— De ez nem sikerült, mert a szegény állat erősen le volt kötve a karóhoz. — Egyszerre csak a két oroszlány egyike rárohan s karmainak egyetlen szorításával megfojtja. — Megakartam ugyan ezt akadályozni, de a fenevad olly dühvel rohant, hogy azt tennem lehetlen volt. A mint a ló ki volt végezve, azonnal a lakomához fogott s nyakába akaszkodva, vérét kezdte kiszívni. Az alkalom kedvező vala, mert a fenevad arczczal állott felém. — Czélba vettem tehát s utána küldtem aczélhegyü, hengerded-kúpos golyómat, melylyel csöveim egyikét töltöttem volt. Találva érezvén magát az oroszlány, három hatalmas szökést tett ; azután eszeveszetten rohant ide-oda a vigályoson, míg végre egy vastag tölgybe ütközvén összerogyott. — Kábúltságának első pillanata elmúlván újra felkerekedett s iszonyatos dühében a bokrok felé futott, mialatt rekedt s a fájdalomtól elfojtott hangon ordítván, mindent, mi útjába akadt halomra döntött. Mintegy 150 lépésnyire ismét lezuhant s vagy öt perczig fájdalmasan ordított; — azután elcsendesült minden. — A halál kétségkívül véget vetett szenvedéseinek. Az éj további része esemény nélkül múlt el ; másnap, 30-án, pedig zsákmányom keresésére indúlván, a vértől s törött ágaktól vezettetve, azt csakhamar felleltem. Ugyanazon helyen , honnét tegnap panaszhangjait haliám, oldalán fekve találtam őt ; orra a földbe fúrva , egyik lába feje fölé volt kanyarítva. — E helyzetbe a halállali küzdelemben jutott ; — valóban felséges állat volt !