Vadász- és Versenylap 5. évfolyam, 1861
1861-03-10 / 7. szám
106 Jávop vadászat. Néhány év előtt -— írja egy würtembergi tehetős polgár'—egy, az északamerikai Maine tartományban telepedett barátomat látogatám meg, ki kényelmes faházban lakván, ha egyéb dolgai engedik vadászattal is szeret foglalkozni. Háza az erdő mélyében, körülvéve nyír, fenyü s juharfáktól, legközelebbi szomszédjának laka pedig az övétől mintegy 20 angol mértföldnyire levén : a vadászat reá nézve szükséges időtöltéssé s gyakorta élelemkeresési móddá válik. Ez időig még jávort, kivéve muzeumokban , nem láttam, mert olly tova sohasem jutottam még északfelé, hol az tartózkodik. — Az Egyesült-államoknak csupán legészakibb szélein, Canadában s a hudsoni öböl körül lakik, honnét azután az északi jeges tenger partjáig terjed hazája. Amerika majd minden vadával vala már dolgom, csak jávorra nem vadásztam még s így nagyon vágyván utána, most is emlékszem ama kimondhatlan örömre, mellyet éreztem, midőn barátom tudtomra adá, hogy illyent az ő erdeiben találandunk. Megérkezésem utáni napon azonnal, ellátva dákossal s vadászfegyverrel, kiindultunk az erdőt megkerülni, hol a mód nélkül magas hó miatt másként nem mehetvén , csak gyalog tettük a kirándulást. A hó ezenkívül kemény réteggel volt bevonva, mellyen lovaink képtelenek lettek, volna a járásra, mi pedig széles hósaruinkkal könnyen mehettünk a nélkül, hogy e réteget áttörnök. E hósaruk hasonlók ama reczékhez, mikkel gyermekek a tollszárnyakkal ellátott laptákat verik. Képzeljünk magunknak nem körbe , hanem hosszas, hegyes kendékbe feszített abroncsot, némileg hasonlót ama benyomáshoz, mit felfordított csolnak hagyna a havon s tiszta fogalmunk leend egy illy hósaruról, melly mintegy 3 láb hosszú s közepe 1 láb széles ; legszélesebb részén bőrrel van átfonva, közepén pedig keresztfák vannak alkalmazva, mellyek a lábnak alapúi szolgálnak. E hósarukat egyszerűen a csizmára szokás csatolni s azután bizton mehet az ember, habár a hó ne is legyen keményen megfagyva, mert tág területük a súlyt aránylag igen nagy térre osztja el. E módon felszerelve, pár derék ebbel mögöttünk, útnak indultunk s azon irányt vevők, hol a csíkos juharfák állanak , mert ezeket a jávorok nagyon szeretvén, közelükben leginkább reméltük őket föllelhetni. Miután a havon mintegy 2 mértföldet haladtunk volna , egy erdőrészbe értünk, melly magas fákból állott s cserjefáját átalán juharcsemeték képezték. Kisebb vadat eddig már igen sokat riasztottunk fel, de csupán jávorokra levén czélunk, arra nem lőttünk. Azonban csakhamar akadtunk csapákra, mellyek velünk a keresett vadnak közellétét, vagy ha ezt nem, legalább hogy az erre járt, sejtették; s néhány berekben a juharfák is megvoltak ágaiktól s héjuktól fosztva, mi azonban valószínűleg még a hóesés előtt történt. Valóságos csapára, melly után indúlhattunk volna, még ugyan nem akadánk, de nem sokára ezt is megleltük. Egy kis vigályoson, hol csak kevés hó feküdt, nagy, hasított körömnek nyomaira akadtunk, mellyeket barátom azonnal jávor-nyomoknak ismert fel.