Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860

1860-02-10 / 4. szám

60 ezzel egyszersmind a honi természettan is gyarapodjék, kivált ha az értesitö egy­úttal a ritkábban előforduló vad lőtt példányának specialis nevét is , vagy ha ezt nem tudná, leírását bekiildené, hogy a fajt vagy családot abból meghatározni le­hessen. Sőt legczélszerübb volna a ritkább vagy az ismeretlen lőtt példányt a nem­zeti muzeum számára átküldeni, hol ez a gyűjteményt szaporítaná, meghatározása pedig lapjainkban közzététetnék. A m. belügyminisztérium ideiglenes rendelet tervezete a vadászat ügy szabályozására Magyarországban. 1. §• Azou tilalmas vadászterületek , mellyek az 18U2 : 24 t. ez. alapján rendszeresen már kijelöl­vék vagy pedig e rendelet közzététele után hat hónap alatt kijelölendők , illyesekül mindaddig fenntartatnak , míg a birtokviszonyoknak ama szabályozása , mellyet az 185J : mart. 2-kán kelt nyiltparancs kíván eszközölni, lehetővé teendi azt, hogy az átalános földtehermentesítés vadá­szati tekintetben is s az eddigi vadásztulajdonosok kártalanításával foganatba legyen vehető. 2. §. A vadászatot az 1. §. szerint fenntartott tilalmasokon kizárólag gyakorolhatják az erre már elébb is jogosítottak vagy ezeknek jogutódaik ama birtokban , mellynek részére a tilalmas kije­löltetett , vagy az 1. §-ban kitűzött határidő alatt kijelöltetni fog. 3. §. A vadászatnak eddig megengedve volt szabad gyakorolhatása mindazon téreken, mellyek az 1. §-ban fenntartott tilalmas vadászkerületek egyikéhez sem tartoznak, megszűnik. 4. §. Az 1. §. szerint nem tilalmazott vadászterületeken olly tulajdonos, ki legalább 400 eat. hol­dat egy tagban bír, a vadászatot e saját birtokterületén kizárólagosan gyakorolhatja. Önkényt folv , hogy e joggal a tilalmazott vadászterület birtokosa is bír a nem tilalmas területen fekvő földein. 5. §. Mindazon terület, melly az 1—4 §§-ban nem foglaltatik, az 1. §-ban kitűzött határidő letel­tével vadászkerületekre osztatni és haszonbérbe adatni fog. 6. §• A vadászkerületeknek az 5. §. értelmében leendő képezésénél, ezek terjedelmére nézve a tar­tós vadastér és sikeres vadápolás elérhetésére szolgáló tekintetek lesznek irányadók; egy illy vadászkerület rendesen ne legyen 2000 eat. holdnál kisebb terjedelmű ; a határok elvonásánál a szolgabírói kerületekre és megyei határokra is ügyelettel kell lenni. Hol azonban a helyi viszo­nyok a vadászkerület 2000 holdnyi terjedelmét meg nem engedik , ott a megyei hatóságok, pár­tatlan szakértők véleménye alapján, határoznak a felett, megengedhető-e kisebb vadászkerii­letek alkotása. 7. §. E vadászkerületek képezésénél mindenekelőtt — az 1—4 §. §-ban érintett vadásztérek bir­tokosainak kívánatára — a vadászterület jobb kikerekitése végett, a bekeblezett vagy a haszon­bérbe adható szomszédos területből az 1. §-ban kitűzött határidő alatt annyi vagható ki: a meny­nyi , pártatlan szakértők véleménye szerint, a vadastér emelésére vagy oltalmára szükséges. Ezen , a kikerekítésre (Arrondirung) szükséges terület, a kizárólagos vadászatra jogosított

Next

/
Oldalképek
Tartalom