Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860

1860-12-30 / 36. szám

574 élénken—cserkészetnélnagyonis gyorsan és élénken -haladtunk előre a közelebbi rovátkos szirtek felé. A nap ezalatt magasabbra emelkedett s a begy meglehetős kopár tenyészetü oldalfalára hő sugarakkal tűzött ki. Egy óra óta már mindig felfelé is tartottunk, hogy a most felvonuló szél előnyét használhassuk. Igy értünk a szomszéd völgytorkolat felső részéhez s itt egy szirt által elfedve, látcsöveinkkel szerte vizsgálódtunk. Ragg az alsó részt gondosan kikutatta, de semmit sem talált. „Maradjunk itt délutáni két óráig — szólt ekkor — a zerge most letelepszik s a mondott ideig fel sem kel." S ezzel feleletet sem várva földrevetette alőttzergét és kalapját s maga is leheveredett melléje; zsebéből elővette a hozott reggelit, én pedig példáját követtem. Ragg elbeszélése a vadorról. „Látja ön ama henyefenyöt ott túlnan?" kezdé a beszédet Ragg, „mindjárt ott az elsőt, hol a sűrűség a meredélyen túlfutva, arról lelógg?" „Látom Ragg, de a nagy távol miatt semmit tisztán nem vehetek ki." „Nincs is ott most semmi látnivaló" , folytatá csendesen maga elé nevetve, „hanem, épen most öt éve, az a meredek szirtfalról lecsüggő henyefenyő, egy gazficzkó vadornak nagy szolgálatot tön." „Egy vadornak ?" „En és Wastel — folytatá Ragg — amott túl a Scbarfreuteren jártunk, részint hogy lássuk sok vad forog-e ott; részint, hogy idegen nyomokat keressünk, mert volt okunk gyanúpörrel élni, hogy Bajorországból vadorok járnak át ide.— Reggeli kilencz órakor kissé havazott s még most is szállongott a hó, midőn egyszerre ott fenn, hol a gerincz a hegyháttal egyesül, lábnyomra akadtunk, mellyet egyikünk sem ismert. — Ez nem lehetett másé mint vadőré s mialatt a nyomokat követve élesen kémlelődtünk minden irányban , nem fedezhetnők-e fel a ficzkót mindjárt első kézből, lehető gyorsan és nesztelen haladtunk előre. Jól is ment a dolog addig, mig fenn a hegyháton jártunk, mert ott az új havon tisztán volt látható a nyom ; de erre ama gazficzkó is gondolt s a legközelebbi rovátok közt becsúszva ott utat vesztett, annyira, bogy a kopasz szirteken eltűnt a nyoma s mi nem tudtuk merre fordúlbatoít Wastel eleinte azt tervezte, hogy váljunk el s különböző irányban keressünk. Ha azonban valahol meglapúlt a vadőr s látná mint cserkészünk reá, úgy különválva bajunk eshetnék; míg kettőre nem olly könnyen lőnek e gazemberek. A nyomirány átalában a Leckpatak felé haladt. Wastel nem akarta feltenni, hogy a határtól olly messze távozott volna. Ez azonban előtte mindegy volt, határ v. nem határ; mert túl, a bajor területen ép olly kevés joga volt vadászni mint itt, s ba bajor vadászok csipik meg, akkor is csak úgy gyűlt meg a baja, mint ha mi kapjuk kézre. Kémszemle alá vettük tehát még egyszer az egész vidéket s végre azt kelle hinnünk, hogy alkalmasint megpillantott valahonnan s visszaváltott a bajor területre, hova mi nem követhettük. Egyébiránt sok veszteni való időnk sem